Rablássorozat borzolja a kedélyeket Érden és környékén. Öt román állampolgárságú, magyar anyanyelvű nőt gyanúsítanak tucatnyi rablással és húsznál több lopással, amiket nagyrészt ebben a régióban – Érd, Százhalombatta, Diósd, Tárnok – követtek el – számolt be Fekete Ferenc, rendőr százados, az Érdi Rendőrkapitányság helyettes vezetője. A csoport két tagja már előzetes letartóztatásban van, kettő ellen nemzetközi, egyikük ellen magyarországi elfogató parancs van érvényben. Jelenleg is tart a nyomozás, várják a sértettek jelentkezését.
Az egyébként a család női ága korábban arra szakosodott, hogy ruhákkal házalva bekéredzkedtek a jóhiszemű tulajdonosokhoz és ellopták, amit tudtak. Az esetek 2009-ben kezdődtek, de az utóbbi időben tovább súlyosbodott az elkövetési mód. Több sértett italába kevertek ugyanis bódító anyagot – gyógyszert vagy növényvédőszert –, amivel akár húsz órára is elkábították. Ez idő alatt minden mozdítható értéket eltulajdonítottak a lakásból.
2011 óta már kocsmákban, utcán szólítanak le férfiakat, akiknek szexuális szolgáltatást ajánlanak, majd a fenti módszert alkalmazva elkábítják és kirabolják őket. Nehezíti a nyomozást, hogy a sértettek szégyellik és el is titkolják, ami történt velük. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy a veszélyes nőszemélyeknek olyan további bűnügyekhez is közük van, amelyek során az italba kevert szer halált okozott.
Az elmúlt hónapokban több betöréses lopásra szakosodott elkövető csoportot sikerült elfogni az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Szinte egyedülálló a megyében, de jelentősen – 30-35 százalékkal – csökkent a betörések száma, amiben jelentős szerepe van lakosság felelősségtudatának is.
A nyár folyamán 46 közlekedési baleset történt. A legutóbbi és legsúlyosabb szeptember 11-én éjjel Diósdon. Egy motoros a balra ívelő kanyarból jobbra letért, nekiütközött több közlekedési táblának és a helyszínen életét vesztette. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a sebessége nem lépte túl a megengedett 50 km/órát. Az eset arra figyelmeztet – hangsúlyozta Kürti István közlekedésrendészeti százados – hogy a motorral közlekedők sokkal sérülékenyebbek. Ha ugyanez autóval történik, talán senkinek nem esik baja.
A százados beszámolt róla, hogy az elmúlt két és fél hónap alatt 27 esetben tartottak fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést, amiből kivették részüket az állomány frissen végzett tagjai is.
Szeptember 1-jétől kerékpárosok esetében enyhült az alkoholfogyasztásra vonatkozó zéró tolerancia, de csak, ha mellékutakon közlekednek. Változott a büntetési összeghatár is, a korábbi 150-300 ezerről 100-200 ezerre csökkent. Szintén a kerékpárosokat érintő változás, hogy a KRESZ által kötelezően előírt lámpákat elfogadják ruhára, táskára erősítve is. A gépjárművekben tilos blokkolót használni, ami megzavarhatja a traffipax-berendezés működését, de szabad előjelző készüléket alkalmazni.
Szintén módosult a közlekedési lámpák jelzéseit figyelmen kívül hagyók büntetési tétele. Nem bírságolják a sárgán áthaladókat, a piroson áthajtóknak pedig a korábbi százezer helyett ötvenezer forintot kell fizetniük.

