Utazzon a BKK járataival a Sziget Fesztiválra!

Augusztus 5-e, vasárnap és augusztus 13-a, hétfő között rendezik meg a 20. Sziget Fesztivált az Óbudai-szigeten. A Sziget és a BKK között létrejött megállapodás alapján a Sziget napjaira speciális, tömegközlekedési és más kiegészítő szolgáltatásokat biztosító közös CityPASS karszalagot árusítunk, emellett rendkívüli járatokat is indítunk és sűrítjük a menetrend szerint közlekedőket.

Az idei, 20. Sziget Fesztivál idején


· CityPASS karszalagot árusítunk a Szigettel közösen, ami többek között ingyenes tömegközlekedési lehetőséget biztosít a BKK járatain Budapest közigazgatási határán belül, használható ingyenes fürdő- és strandbelépőként, kedvezményt biztosít a budapesti múzeumokba, a Fővárosi Állat- és Növénykertbe és a Vidámparkba történő látogatásához, illetve kedvezményesen vehető igénybe a City Taxi szolgáltatása,

· sűrítjük és éjjelente is közlekedtetjük az 5-ös HÉV-et, illetve növeljük a kapacitást a környező éjszakai járatokon,

· rendkívüli hajójáratot indítunk a Szigetre tartó utasoknak,

· illetve a CityPASS-szal rendelkező vendégeknek a reptérről a Szigetre közvetlen transzferbuszokat biztosítunk.


Utazzon tömegközlekedéssel a Sziget Fesztivál helyszíneire, az Óbudai-szigetre!


A Sziget Fesztivál helyszínéül szolgáló Óbudai-sziget Budapest III. kerületében, Óbudán található. Megközelítésére elsősorban a H5-ös HÉV vonatait ajánljuk, de megközelíthető kb. 1 kilométer gyaloglással a 34-es, a 86-os, a 106-os, a 109-es, a 134-es, a 206-os és a 234-es autóbuszokkal is a belváros és Dél-Buda felől, illetve a rendkívüli hajójáratokkal.


A H5-ös HÉV a Batthyány térről indul, a vonal könnyen megközelíthető

· a Batthyány téri végállomáson a 2-es metróval,

· a Margit hídi állomáson a 4-es és 6-os villamosokkal,

· Dél-Buda irányából a 19-es, a 41-es vagy a 49-es villamosokkal, illetve a 86-os autóbusszal a

Batthyány téren,

· a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről pedig a 200E autóbusszal a Kőbánya-Kispest végállomásig, ezt követően a 3-as metróval a Deák Ferenc térig, majd innen a 2-es metróval a Batthyány térig utazva.


A Budapesti Közlekedési Központ a fentiek mellett különjáratokat is indít, amelyek közvetlenül az Óbudai-szigetre közlekednek: a reptér és a Sziget között közlekedő buszokat csak Sziget-Budapest CityPASS birtokában vehetik igénybe a fesztiválozók, míg a rendkívüli hajójáratokon CityPASS karszalaggal, vagy annak hiányában helyszínen váltott, 900 forintos Sziget hajójeggyel lehet utazni.


Sűrűbben, nagyobb befogadóképességgel közlekednek egyes járataink


A Sziget Fesztivál idején – számolva a jelentősen megnövekedő utasforgalommal – egyes járataink menetrendjét megváltoztatjuk: sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekedtetjük.


· A H5-ös HÉV augusztus 5-én, vasárnaptól 13-án, hétfőig a megszokottnál sűrűbb menetrenddel és minden időszakban 6 kocsis szerelvénnyel közlekedik. Az augusztus 6-áról 7-ére, azaz hétfőről keddre virradó éjszakától az augusztus 12-éről 13-ára, azaz vasárnapról hétfőre virradó éjjelig a H5-ös HÉV-ek éjszaka is közlekednek a Batthyány tér és Kaszásdűlő között – a tavalyi 20 perces követési idő helyett idén már – negyedóránként.

· Az 1-es és 1A jelzésű villamosok augusztus 6-án, hétfőtől 12-én, vasárnapig a délutáni és az esti időszakokban a menetrendben meghirdetettnél sűrűbben közlekednek: munkanapokon délután jellemzően 3, míg este 7-8 percenként, hétvégén pedig egész nap 7-8 percenként.

· A 6-os villamosok a Sziget éjszakáin változatlanul, egész éjjel közlekednek a Nagykörúton, 15 percenként.

· A 901-es és 918-as éjszakai autóbuszok az augusztus 6-áról 7-ére, azaz hétfőről keddre, valamint a 12-éről 13-ára, azaz vasárnapról hétfőre virradó éjszaka a szokásosnál nagyobb befogadóképességű, csuklós járművekkel közlekednek az Óbudáról a Hungária-körgyűrűre tartó éjszakai viszonylatokon.

A D13-as hajójárat biztonsági okokból augusztus 5-én, vasárnap, augusztus 11-én, szombaton és augusztus 12-én, vasárnap az Óbudai-sziget kikötőnél nem áll meg, helyette a rendkívüli Sziget-hajók vehetők igénybe.


Rendkívüli hajójáratok


Augusztus 5-e, vasárnap és augusztus 13-a, hétfő között rendkívüli hajójáratok közlekednek majd a Petőfi tér (Erzsébet híd) és az Óbudai-sziget között, valamint a Jászai Mari tér és az Óbudai-sziget között. A hajókon CityPASS karszalaggal, vagy helyszínen váltott, 900 forintos Sziget hajójeggyel lehet utazni. A hajók az alábbi kikötőkben állnak meg:


· Vigadó téri 3/a. kikötő (Petőfi tér), a BKK menetrendszerinti hajójáratok kikötési pontjától a Vigadó tér felé a negyedik kikötő,

· Batthyányi téri MAHART 2-es kikötő, a BKK menetrendszerinti hajójáratok kikötési pontjától a Margit híd felé a következő kikötő,

· Jászai Mari téri 2-es kikötő, a BKK menetrendszerinti hajójáratok kikötési pontjától az Árpád híd felé a hatodik kikötő,

· Óbudai Sziget kikötő – Hajógyári Sziget, a BKK menetrendszerinti hajójáratok kikötési pontja.


A járatok a -2., -1. és 0. napokon (azaz augusztus 5-e, vasárnap és augusztus 7-e, kedd között) 16 órától este 22 óráig, az 1-5. napokon (azaz augusztus 8-a, szerda és augusztus 12-e, vasárnap között) 14 órától éjjel 2 óráig, augusztus 13-án, hétfőn, azaz a hazautazás napján pedig éjjel 2 óra és délután 14 óra között 30-30 percenként közlekednek.


Sziget - Repülőtér transzfer autóbuszok


Augusztus 4-én szombattól augusztus 8-án szerdáig, azaz a "beköltözés" napjaiban és az első napokon a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja és az óbudai Auchan áruház parkolója között megállás nélkül közlekedik a Sziget-Repülőtér transzfer autóbuszok. A különjárattal csak Óbuda irányában lehet utazni, az autóbusz a repülőtér felé nem szállít utasokat. A járat reggel 8:45 és éjjel 0:30 között közlekedik, 30 percenként. A buszjárat kizárólag a Sziget-Budapest CityPASS karszalag birtokában, további díj megfizetése nélkül vehető igénybe.


Augusztus 13-án, hétfőn, azaz a "kiköltözés" napján az óbudai Auchan áruház parkolója és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja között közlekedik a különjárat, szintén megállás nélkül, és csak a repülőtér irányában lehet utazni, az autóbusz Óbuda felé nem szállít utasokat. A járat hajnali 3 óra és délután 14 óra között közlekedik 10, majd később 20 percenként. A buszjárat kizárólag a Sziget-Budapest CityPASS karszalag birtokában, további díj megfizetése nélkül vehető igénybe.


A Sziget CityPASS birtokában igénybe vehető szolgáltatásaink


A Budapesti Közlekedési Központ a Sziget CityPASS-szal rendelkező fesztiválozóknak korlátlan utazási lehetőséget biztosít a BKK menetrend szerint közlekedő járatain, azaz a villamosokon, a trolibuszokon, a metróvonalakon és a fogaskerekűn a vonalak teljes hosszán, az autóbuszokon a Budapest közigazgatási határát követő első megállóhelyig, a HÉV-en Budapest közigazgatási határain belül, valamint hétköznapokon a menetrend szerint közlekedő D11-es és D12-es hajójáratokon.


A repülőtéri transzferbuszokat csak a Sziget CityPASS-szal rendelkező fesztiválozók vehetik igénybe, illetve a CityPASS birtokában díjfizetés nélkül vehetőek igénybe a Szigetre közlekedő rendkívüli hajójáratok is.


A Sziget CityPASS karszalag egyszeri ingyenes fürdő- és strandbelépő is egyben, azaz egy alkalommal belépőjegy vásárlása nélkül látogathatók a budapesti strandok és fürdők, a további belépések alkalmával 20% kedvezményt kapnak a karszalaggal rendelkezők.


Mindezeken túlmenően

· 35%-os kedvezményt biztosít egyes budapesti rendezvényekre,

· 50%-os kedvezményt a főbb budapesti múzeumok jegyárából,

· 20%-os kedvezmény a Fővárosi Állat- és Növénykert,

· 30%-os kedvezményt a Vidámpark belépőjéhez,

· illetve a karszalag birtokában minimum 10 %-os kedvezmény vehető igénybe a City Taxi szolgáltatásainak árából.


A CityPass karszalag augusztus 2. csütörtöktől, augusztus 14-én kedden 24 óráig érvényes, ára 8700 forint (29 €).

A CityPass 48 órás karszalag a kiváltás napjától másnap éjfélig érvényes, ára 2700 forint (9 €).


A karszalag emellett a Sziget árusítóhelyein is megvásárolható.


Közúti forgalomkorlátozások az Óbudai-sziget környékén


A Sziget Fesztivál idején biztonsági okokból idén is kell majd forgalomkorlátozásokra számítani az Óbudai-sziget környékén. Augusztus 3-án, pénteken este 20 órától lezárják a Jégtörő utcát a Mozaik utca és a Gázgyári lakótelep új behajtója között, valamint lezárásra kell számítani a Mozaik utca 16. szám és a Jégtörő utca között is. A Jégtörő utca K-hídi csomópontja közelében lévő parkolóban helyezik majd el a jegypénztárakat, ezért itt megállási tilalom lesz érvényben. A Szentendrei út - Reményi Ede út - Jégtörő utca - Mozaik utca által határolt területre a rendezvény ideje alatt csak engedéllyel lehet behajtani.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság kérésére a budai alsó rakpart Margit híd déli felhajtó és Mozaik utcai csomópont közti szakaszán – rendőri kordonpontok kialakításával – behajtási tilalom lesz érvényben augusztus 5-én, vasárnaptól augusztus 12-én, vasárnapig, minden nap délután 18 és este 22 óra között. A rakpart lezárt szakaszára rendőri mérlegelés alapján csak a célforgalom hajthat majd be.


A Jégtörő utcán áthaladó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal nyomvonala is módosul: déli irányból a Szentendrei úti kerékpárútra terelik át a Búza utca és a Köles utcai aluljáró felhasználásával, az ellenkező irányban pedig a Záhony utca – Szentendrei úti kerékpárút – Köles utcai aluljáró – Búza utca a kijelölt terelőútvonal.


A fesztiválozóknak jó szórakozást kívánunk!


Budapesti Közlekedési Központ

 

A fesztivál közösségi közlekedési kapcsolatai

A rendkívüli hajójáratok közlekedése

A reptéri transzfer autóbuszok közlekedése

Citypass karszalagot árusító pénztárak

Éjszakai közlekedés a fesztivál alatt

Eljutás a fesztiválra

Nappali közlekedés a fesztivál alatt

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák