Lemondott a köztársasági elnök plágiumügye miatt. Schmitt Pál parlamenti felszólalásában azzal indokolt, hogy a dolog megosztja a nemzetet, államfőként ugyanakkor éppen az egységet kellene képviselnie. Schmitt Pál utódjáról kellő időben értesítik a nyilvánosságot – ezt a kormányfő közölte kérdésre válaszolva. Orbán Viktor a lemondás tényét nem kommentálta. A kereszténydemokrata párt tiszteletét fejezte ki Schmitt Pálnak döntésével kapcsolatban. Ezt a Lehet Más a Politika is elismeri, ám hozzáteszik, hogy a kormánypárti képviselők elbuktak a morális vizsgán. A Jobbik közlése szerint a köztársasági elnök lemondása elkerülhetetlen volt. A szocialista Mesterházy Attila közben már javaslatot is tett az Új államfőre Sólyom László személyében. A köztársasági elnöktől múlt héten elvették kisdoktori címét, mert a szakértők szerint ezzel kapcsolatos munkája 90 százalékban másolat. Schmitt Pál péntek este a köztévében még arról beszélt, hogy marad. Ezt később a közrádió Vasárnapi Újság című műsorában is megismételte.