Rendőrségi hírek

Nemcsak megkülönböztetett jelzésű, hanem civil gépkocsikból is végeznek sebességmérést a rendőrök térségünkben – hangzott el az Érdi Rendőrkapitányság március 6-i sajtótájékoztatóján.

Fekete Ferenc százados, a kapitányság vezető-helyettese egyebek mellett Érd-Ófalu bűnügyi helyzetéről számolt be. Mint elmondta, ez a településrész a legkevésbé ellenőrizhető. Nincsenek olyan járműveik, amelyekkel végig tudnának menni az utcákon. A környékre a kisebb súlyú bűnesetek, elsősorban fémlopások a jellemzők. Folyamatos jelenlétre lenne szükség, amiben az érdi polgárőrség nagy segítségére van a rendőrségnek. Az utóbbi időben sikerült néhány elkövetőt hűvösre tenni – fogalmazott a százados, és lényegesen kevesebb a regisztrált bűncselekmény. Harminc százalékkal csökkentek a betöréses lopások, ami hatalmas eredmény a jelenlegi gazdasági helyzetben. Hozzátette, ha valaki idegen személyt vagy autót lát a környékén, jelezze a rendőrségnek, kimennek, körülnéznek a területen.


A rendőr százados felhívta a figyelmet, hogy tavasszal-nyáron gyakoriak a nyitott kapuk, házak, az elől hagyott táskák. Elég egy pillanat, hogy az alkalom szülte tolvaj belépjen és távozzon értékeinkkel. Ugyanez érvényes az áruházak parkolóiban a gépjárművekre is, mivel vannak kimondottan erre a területre szakosodott elkövetők. A tulajdonos hibájából bekövetkezett bűncselekmény esetében a rendőrség nem tud segíteni.


Kürti István közlekedésrendészeti százados a januári és februári közlekedési baleseteket vette sorba. Elmondta, jelentősen csökkent az esetek száma, de még mindig a gyorshajtás és az ittas vezetés a legfőbb ok. Az elmúlt két hónap 25 balesete közül 1 súlyos, 8 könnyű sérüléssel és 16 anyagi kárral végződött. Két esetben már a helyszínen kiderült, hogy a vétkes autós alkoholt fogyasztott. 862 szabályszegés történt, ebből 712 esetben kellett gyorshajtás miatt bírságot kiszabni. Negyvenszer tartottak fokozott ellenőrzést a térségben, részben közbiztonsági céllal: bűnelkövetők kiszűrésére, elfogására, nyolc alkalommal pedig kimondottan közlekedésbiztonsági, baleset-megelőzési szándékkal. A helyszínen kirótt büntetés 3-20 ezer, a közigazgatási bírság akár 30-300 ezer forint is lehet. Ittas vezetésért a százezres nagyságrendű tétel mellett egytől-tíz évig terjedő időszakra bevonhatják az elkövető jogosítványát.


Elhangzott, hogy április 15-től várhatóan nagymértékben változik a szabálysértési törvény, a részletekről a hatályba lépést követően tájékoztatnak.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák