A kommunizmus áldozataira emlékeztek

  • img

Több mint ötvenen vettek részt a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen, Százhalombattán, a Kopjafánál február 25-én.

A rendezvényt a KÉSZ szervezte, szónoknak dr. Aradszki András országgyűlési képviselőt kérték fel. A Himnusz után Lengyák Brigitta köszöntötte a résztvevőket, majd előadta Garai István Csöndes pestis című versét, ami az áldatlan hazai állapotokról, az évi 200 ezernél több abortuszról szólt.


Dr. Aradszki András egyebek mellett elmondta, hogy az emléknapot 2000-ben foglalta törvénybe a Parlament annak az emlékére, hogy 1947. február 25-én Kovács Bélát, az FKGP politikusát minden jogalap nélkül letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A kommunista eszmék ámokfutása 100 millió áldozatot követelt világszerte 1917-től napjainkig. Bár Magyarországon 1945 után vette kezdetét a bolsevizmus féktelen uralma, az 1919-es tanácsköztársaság alatt hatszáznál több ártatlan ember esett áldozatul a "Lenin-fiúknak. A II. világháború után a szovjet szuronyok erejével jutott hatalomra a kommunista ideológia, a félelem, a rettegés korszaka következett. A 28 ezer fős "államvédelmi hadsereg" és a 40 ezer besúgó több mint egymillió honfitársunkat figyelte meg. Kitelepítések, a vélt kizsákmányolók, értelmiségiek, egyházi emberek megfélemlítése következett, folyamatosak voltak a bebörtönzések, az internálások. A második nagy terrorhullámra az ’56-os forradalom leverése után került sor. Kádár János ismét szélesre tárta a kaput a korábban elbocsátott ÁVH-sok, a rákosisták előtt. Múlt év végén törvény született az emberiségellenes bűntettek elévülhetetlenségéről – emlékeztetett a szónok, aki szerint a kommunizmus szelleme még mindig fölöttünk lebeg.


Beszéde után a résztvevők égő mécseseket helyeztek el a Kopjafa előtt, imádság hangzott el, majd a Szózat, amely után a helyi Jobbik képviselői kórusban kiáltották az egykori leventéket idéző jelszót: "Adjon Isten szebb jövőt!"

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

1 hozzászólás

  •  

    Magyar Leventék!   Tihozzátok szólok, mert Reátok nagy feladat vár. A márciusi ifjak helyébe kell lépnetek. Nektek is ugyanolyan lelkesedéssel kell felsorakoznotok a nemzet nagy ideáljai és céljai mellé. Ma Ti vagytok hazánk reménysége, a magyar jövő valóráváltói. Legyetek mindig méltók nagy őseitekhez, állítsátok ifjú erőtöket épp olyan lelkesedéssel a haza szolgálatába és teljesítsétek éppoly híven kötelességeiteket. Törekedjetek mindig arra, hogy életetek példaadás legyen. Ti járjatok elől a valláserkölcsi életben, a becsületességben és a hűségben. Szolgáljátok mindenekelőtt a nagy magyar célokat, mert kivált ilyen nehéz időkben kell, hogy a nemzet érdekei minden egyéni érdeket megelőzzenek.   A nemzeti élet egyik legfontosabb alapja a fegyelem. Az összetartás, a belső rend fenntartása, a belső front ereje ma az ország számára lét vagy nemlét kérdése. Szálljatok mindig keményen szembe a társadalombontó törekvésekkel. Ezek rendszerint válogatás nélkül mindennel szemben a tagadást hirdetik. Pedig ma az egészséges reformokat sem szabad, hogy a demagógia sajátítsa ki magának, mert az szem elől téveszti az adott lehetőségeket, túlkiabálja az ésszerű jóakaratot és háttérbe szorítja a komoly munkát. Az újítás is csak akkor lehet egészséges, ha az élet józan körülményeihez simul.   1848–49-ben március 15-ének lelkesedését nem lehetett valóra váltani. Ma ehhez minden rendelkezésünkre áll. Országunk független és önálló, megvan a törvény előtti teljes egyenlőségünk. Ha ezeket megőrizve egységben, fegyelmezetten, keményen dolgozva haladunk és megtartjuk erkölcsi tisztaságban országunkat, méltók leszünk őseinkhez és a mai magyar harcának szent áldozataihoz. Legyetek rá felkészülve, hogyha ránk köszönt a napsütés, ősi erővel sarjadjon az ifjú magyarság élete. Bízom a mai fiatal magyar lelkek egészséges életrendjében, amely meghozza a szebb magyar jövőt!   Horthy Miklós Magyarország kormányzója   Nemzettestvérek!   Horthy Miklós szavai soha aktuálisabbak, mint valaha. Hősök voltak apáitok a harc mezején, ahol vérrel és élettel kellett adózni a hazáért, de hősök voltak a mindennapi munkában is, ahol verejtékkel tudták munkálni a megcsonkított haza feltámadását. Hazánk boldogulását a Ti kezeitekbe tették le ezek a hősök! Találkoznunk 2012. március 15-én, Százhalombattán a Szent István téren és a Petőfi szobornál!   Addig is, adjon az Isten szebb jövőt!   Várnai Péter Jobbik

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák