Dr. Aradszki András újévi köszöntője

Tisztelt Választópolgárok!

Kedves Honfitársaim, Barátaim!


Ismét véget ért egy polgári év, a Fidesz-KDNP szövetség kormányzásának első teljes esztendeje. Akik figyelemmel kísérték a törvényhozás folyamatát, láthatták, hogy alapvető törvényeket kellett igen rövid időn belül, gyorsan megtárgyalni és elfogadni. Ennek fő oka az volt, hogy be kell végre fejezni a húsz éve megkezdett rendszerváltoztatást, mert a fennálló felemás helyzet nem tartható tovább. Magyarország az egyik harcát jelenleg a szocialista kormányzás örökségével vívja, azzal a zülléssel, amelyet 2002 és 2010 között az ország elszenvedett; a másik fő probléma pedig az euró válsága.


Mindezek mellett és elsősorban újra kell alapozni Magyarország állami létét, azaz a 2010-es választásokon győztes erőknek meg kell valósítaniuk azt a történelmi fordulatot, amelyre felhatalmazást kaptak, és ez Magyarország Alaptörvényében, valamint a hozzá kapcsolódó sarkalatos törvényekben testesül meg. Ez a dokumentum, amely hazánk évezredes hagyományokon alapuló identitását fogalmazza meg a mai kor követelményeinek megfelelően, az újév első napján lépett hatályba, ezért ez a dátum az új Magyarország születésnapja is lehet.


A régi, rosszul vagy nem rendeltetésszerűen működő rendszereket meg kell szüntetni, az új struktúrákat fel kell építeni. Az Alaptörvény mellett különösen nagy érdeklődés kísérte a sajtótörvény, a köznevelési törvény, az egyházi törvény megalkotását, és a devizahitelesek végtörlesztési lehetőségének megteremtését. Megnyitjuk a munka világát azok számára, akik tudnak és akarnak dolgozni, az igazságtalan gyakorlatokat megszüntetjük.


Munkánkat, amely Magyarország talpra állítására irányul, sajnos nem csak a demagógiára építő belső ellenzék, hanem – sokszor velük együttműködve – illetéktelen külső erők is befolyásolni próbálják. Ilyen módon hazánk politikai és gazdasági szuverenitását éri folyamatos támadás a szokatlan és ezért kellemetlen magyar út miatt. A miniszterelnök azonban a napokban határozottan leszögezte: a magyar jogalkotásba senki sem szólhat bele; nincs olyan a világon, aki megmondhatná a magyar nép választott képviselőinek, milyen jogszabályt alkothatnak és milyet nem.


Jelenleg a cél az, hogy Magyarország Európa leg- vagy az egyik legversenyképesebb gazdasági környezettel rendelkező országa legyen. Az a konstrukció, az az építmény, amelytől azt reméljük, hogy Magyarország eléri a kitűzött célokat, a törvények szintjén elkészült a 2011. esztendő végére. A 2012-es évben az a feladat, hogy "bejárassuk". Végre áttérhetünk a konszolidációs politikára, ugyanis végre vannak rendszerek, amelyeket lehet konszolidálni. 2012 elejére készen áll az a közjogi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális építmény, amelynek az elemei védelemre érdemesek.

Erkölcsileg is vállalható a gazdaságpolitikánk, amelynek középpontjában a középosztály felerősítése áll. Ugyanis széles, alulról nyitott, a felzárkózás lehetőségét megteremteni képes középosztályra van szükség. 2011-ben 1.280 milliárd forintot hagytunk kint a vállalkozóknál, a gazdaságban és a családoknál. 2012-ben ennél is nagyobb, összesen 1.400 milliárd forintos átrendezés lesz a költségvetésben, ami szerinte példátlan az újabb kori magyar gazdaságtörténetben.


Azokat, akik elégedetlenek az elmúlt év eredményeivel és azt mondogatják, hogy most sem jobb, mint korábban, arra kérem, hogy nézzenek kicsit körül, hogy mi történik Európában:

Romániában harmincezer közalkalmazottat bocsátottak el 2011-ben, és 25 %-os közalkalmazotti bércsökkentés; továbbá 15 %-os nyugdíjcsökkentés volt 2010-ben. (Nálunk nyugdíj-emelés történt!)

Görögországban 15 %-os közalkalmazotti bércsökkentés és 150.000 fős közalkalmazotti leépítés volt 2011-ben; továbbá a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelték, a nyugdíj-jogosultságot csökkentették.

Olaszországban az adókedvezményeket szűkítették, a nyugdíjasok juttatásait csökkentették 2011-ben.

Portugáliában 10 %-os ÁFA-emelés volt 2011-ben – nálunk 2 %-os lesz! –, továbbá az oktatási és egészségügyi támogatásokat jelentősen csökkentették.


Lengyelországban felfüggesztették a béralku intézményét már 2010-ben.

Bulgáriában 2010-ben egyezséget kötöttek arról, hogy a bérek nem eshetnek a korábbi szint 60-70 %-a alá! – nálunk: minimálbér-emelés lesz!


Írországban négy év alatt 25.000 elbocsátás a közszférából 2010-től.


Ezeket a hagyományosan neoliberális (ortodox) módszereket Magyarország kormánya nem vállalta, helyette az új és ezért szokatlan módszereket választotta. Az említett országokban zajló eseményeket látva azt mondhatjuk, hogy szerencsés helyzetben vagyunk, és nálunk sokkal kecsegtetőbbek a kilátások, mint sok más európai országban.


Felelősséggel mondhatjuk, hogy az ország áll a lábán: 2011-ben még egyedi intézkedésekkel, 2012-ben már ezek nélkül is 3% alatti a hiány, 2013 pedig már meredek emelkedést hozhat. 2012-ben beindulnak azok a motorok, amelyek 2013-ra kiemelik Magyarországot a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetből.


Ehhez a munkához azonban legalább annyi áldozat és kitartás szükséges, mint a mögöttünk hagyott esztendőben. Ezért kérem mindnyájukat, hogy bízzanak bennünk, törvényhozókban, és felelősséggel gondolkodjanak a jövőről. Tudatosítsák: történelmi időket élünk; hazánk jövője és személyes jövőnk alakulása most összekapcsolódik.


Ehhez kívánok sok erőt és tisztán látást a következő esztendőre mindnyájunknak!

Isten áldja Magyarországot!


Dr. Aradszki András

országgyűlési képviselő

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák