Izgatottan vártuk azt a napot. Számunkra ez nem csak év, hanem korszaknyitó is volt egyben, hiszen ebben az esztendőben kezdjük az ovit. Anya aznap nem tudott velünk jönni, munkahelyi elfoglaltsága miatt. Így mind apa, mind kisfickó némi, jó értelemben vett szorongással tette meg az odafelé vezető utat.
Amíg az esemény kezdetére várakoztunk, kisfickó azonnal az udvaron található favonaton termett, és bár apa utaskénti szerepvállalása nem realizálódhatott testméretei miatt, a feszültség alábbhagyott. Az ünnepség kezdetekor kis székeken foglaltunk helyet az udvaron, apa a kisszéken, kisfickó apa térdén. Ekkor elkezdődött az ünnepség, az óvó néni köszöntőjével.
Éreztem, kisfickó arra gondolhatott, jobb lenne most a favonaton, de azután a nagyfiúk és nagylányok csilingelő, csengő-bongó éneke, szitakötőket megszégyenítő tánca lebilincselte. Az ünnepi műsor részeként és a befogadás jeleként a "nagyok" felkötötték a csoportjellel ellátott kendőket (Adél néni saját kezűleg készítette őket!) a kicsik nyakába. Mosolyogtam, mikor részünkről nem tudtam eldönteni, ki szeretne hamarabb túllenni a szertartáson, aki köt, akit kötnek, esetleg a kendő.
A kedves, és minden tekintetben figyelemre méltó előadást követően a kicsiket és szüleiket a csoportszobájukba invitálták az óvó nénik, és gyümölcslével, pogácsával kínáltak. Kínáltak, hangsúlyozom, MERT RENGETEG VONAT és egyéb játék tárult szemünk elé, a csoportszoba maga volt a paradicsom, az édenkert, a kék lagúna. Közben összeismerkedtünk kis társainkkal is, már aki még egyáltalán ismeretlen volt előttünk. És igen, a sok jó és szép dolog mellett volt sírás is. NEM AKAROK HAZAMENNI!!!
Az évnyitó óta már eltelt egy hónap, és itt volt az Őszi Játszónap, amit szintén nagyon élvezett a kisfickó. Zenélt, játszott, énekelt Muzsikás Péter bácsi is, volt szőlőpréselés, játszóház, szülők készítette süteményekből büfé. A sok játék, program és minden, ami őket körbeveszi az óvodában, elképesztő, irigylésre méltó.
Egy apuka
