Látogatóban a motorvonat

  • img

Százhalombattán is egy órát időzött az a svájci motorvonat, amely a MÁV három elővárosi vasútvonalán jövő ősszel üzembe álló harminc szerelvény mintapéldányaként közel egy hetes bemutatóra érkezett Magyarországra. Jövő ősszel fut be az első harminc Flirt típusú szerelvény, amelyek a tatabányai, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalakon közlekednek majd.

Míg egy-két évtizeddel ezelőtt a vonatok játszották a meghatározó szerepet az elővárosi közlekedésben, népszerűségük visszaesett. Sokak szerint ennek az a magyarázata, hogy az utazási körülmények nem eléggé kulturáltak. A kocsik elhasználtak, piszkosak, barátságtalanok, a viteldíj magas, az utas pedig több szempontot vesz figyelembe, amikor közlekedési eszközt választ. Ezt a választást könnyíti majd meg a Flirt, amely kényelmes, tiszta kocsikkal szállítja az utasokat, sőt, állítólag felszállni is könnyebb lesz rá, mint a jelenlegi vonatokra.

A villamos motorvonatok menetrendbe állítása része a MÁV nagyszabású fejlesztési tervének, amelyben 2007-2010 között valósul meg a Budapesti elővárosi vasúti projekt – ez nemcsak korszerű motorvonatok beszerzését, hanem az infrastruktúra fejlesztését is tartalmazza. Ehhez kapcsolódik az egyesített bérlet bevezetése, valamint az ütemes menetrend megvalósítása, amely gyorsabbá, kényelmesebbé, kiszámíthatóbbá teszi az elővárosi utazást, vonzóbbá teszi a vasúti közlekedést és ezzel hozzájárul a közúti forgalom csökkentéséhez.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák