Családtámogatás – igazságosabb módon

  • img
  • img

Januártól megváltozik a családtámogatási rendszer – hangzott el a Baloldali Klub december 19-ei összejövetelén, amelynek vendége Szabó Sándorné volt, az Ifjúsági, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium helyettes államtitkára. Mint elmondta, eddig háromféle támogatást kaphattak a gyermeket nevelő családok: családi pótlékot, rendszeres gyermekvédelmi támogatást, valamint adókedvezményt. Az elosztási szisztémát egyre több bírálat érte, a helyettes államtitkár szerint jogosan, ugyanis sokszor éppen oda nem jutott el a támogatás, ahol leginkább szükség volt rá.

Januártól ez másképp lesz: a családi pótlék egyesíti a háromféle juttatást. Emellett a segélyezés is családalapúvá válik, szorzó alkalmazásával veszik figyelembe a család összjövedelmét és az eltartottak számát, így a támogatás a rászorultság arányában növekszik majd.
A közgyógyellátás is reform előtt áll. Míg jelenleg a jogosultak köre mellett a kedvezményes gyógyszerek számát is meghatározza, a jövőben az orvos állítja össze egy-egy közgyógyellátott beteg gyógyszerlistáját, amelyet a megyei egészségügyi pénztár beáraz és meghatározza a személyre szabott keretet, amely 1000 és 12000 forint között lesz. Ezzel gazdálkodhat a beteg, emellett évi egyszeri hatezer forintos keretet is kap az esetleges nem krónikus betegség gyógyításához.

Török Sándor, a százhalombattai képviselő-testület Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságának elnöke megkérdezte: ki finanszírozza majd a támogatásokat? A központi költségvetés, vagy a helyi önkormányzatok? Szabó Sándorné erre azt válaszolta, hogy a reform az esélyegyenlőség megteremtése jegyében készült, éppen ezért az azonos helyzetben lévőknek azonos támogatást kell kapniuk, függetlenül attól, hol élnek, és hogy a település önkormányzata mekkora összegből gazdálkodik. Az önkormányzatok mozgástere ezzel szűkül, de ezáltal lesz jobb a családtámogatási rendszer. Hozzátette: a bevezetendő támogatási szisztémát Ferge Zsuzsa szociológus is úgy minősítette, hogy igazságosabb az eddigieknél.
Megemlítette, hogy a szociális törvény reformja is több, kedvező változást ígér, például a munkanélküli segély nem szűnik meg az elhelyezkedéskor, hanem három hónapig folyósítják az ötven százalékát, további három hónapig pedig a huszonöt százalékát – ez lehetőséget biztosít a munka világába való biztonságos visszatérésre.

Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy erősíteni kellene a nyugdíjtudatos magatartás elterjedését. Aki ma nyugdíjba vonul, ellátása nem attól függ, mennyi járulékot fizetett be aktív évei során, ez azonban változni fog. Óriási problémákat okoz majd azok számára, akik csak a minimálbér után fizetnek járulékot, vagy teljes egészében feketén dolgoznak. Mint mondta, előrelátóan kell élni, és mindenkinek a lehető legtöbbet megtennie a későbbi évek biztonságáért.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák