Tájékoztatót tartott november 30-án az MDF százhalombattai szervezete a he-lyi média számára. A battai demokraták fontosnak tartják, hogy időről időre kifejtsék véleményüket a helyi aktualitásokkal kapcsolatban, de – amint azt dr. Nagypataki Gyula elnök mondta – nem áll szándékukban más pártok ellen támadást indítani, arra törekszenek, hogy a várost érintő jelentős témákhoz szakszerűen, jobbító szándékkal szóljanak hozzá.
Ezt követően Fazekas István elnökségi tag véleményezte a novemberi önkor-mányzati ülés témáit. Mint mondta, fontosnak és szükségesnek tartja a támo-gató szolgálat létrehozását, azt azonban nem helyesli, hogy azt egy közalapít-ványhoz rendelik. Véleménye szerint olyan tevékenységről van szó, amelynek az önkormányzat hatáskörébe kellene tartoznia. A Batta Kártyáról szólva el-mondta: ha a város kedvezményt akar adni a lakóinak, akkor azt a lakcímkár-tya ellenében is megteheti, ezért a külön kártya kiadását értelmetlennek tartja. A civil szervezeteket támogató alapokkal kapcsolatban kijelentette: kell a szabályozás, hogy átlátható és korrekt legyen a rendszer, ugyanakkor észrevé-telezte, hogy például a kulturális alap csak a meglévő szervezetekkel és ren-dezvényekkel számol, éppen ezért javasolja ennek ismételt átgondolását.
Végezetül dr. Nagypataki Gyula elnök vette át a szót. A városi költségvetés teljesítéséről szóló beszámoló azt mutatja – mondta -, hogy a gazdálkodás nem eléggé átgondolt, erre utal, hogy a módosításra benyújtott igények száma meghaladta a százat. Egyetértését fejezte ki azzal az elgondolással kapcsolat-ban, hogy az erőmű régi egységének bontásából néhány jellemző gépet meg kellene szerezni egy létrehozandó városi ipari múzeum számára.
Az MDF helyi szervezete ebben az évben nem tart több sajtótájékoztatót, de azt tervezi, hogy a jövőben is folytatja a bevált gyakorlatot, azaz negyed-évenként igényt tart arra, hogy a helyi médián keresztül közölje véleményét a város életében jelentős döntésekkel, eseményekkel kapcsolatban.