Legtöbb szobanövény fénykedvelő. Vásárlás előtt gondoljuk át, hogy milyen növényt választunk, és lakásunk mely részében kívánjuk elhelyezni, figyelembe véve az égtájat, illetve a fényforrástól – ablak – való távolságot.
A növények meghálálják, ha a leveleket tiszta vízzel, porlasztó segítségével permetezzük. A molyhoslevelű növények (afrikai ibolya, begónia) nem szeretik a permetezést. A kaktuszfélék szárazon tarthatók. A páfrány- és az orchideafélék igénylik a párás levegőt. Huzatra érzékeny növények például a buzogányvirág (Diffenbachia), kroton, szobafenyő. A szobanövények átültetésével várjuk meg a tavaszt, amikor a növényeknél elkezdődik a növekedés időszaka.
Legtöbb szobanövény fénykedvelő. Vásárlás előtt gondoljuk át, hogy milyen növényt választunk, és lakásunk mely részében kívánjuk elhelyezni, figyelembe véve az égtájat, illetve a fényfor-rástól – ablak – való távolságot. Növényeknél, annak ellenére, hogy a lakás fűtött, a tél a pihenő, vagyis a nyugalmi időszak. Ilyenkor a növénynek az életfenntartáshoz kevesebb öntözésre, tápanyag-utánpótlásra van szüksége. Míg nyári időszakban 0,2 %-os tápoldatozást adunk 10-15 naponta, addig télen ez 30 nap is lehet. Az öntözés ne legyen gyakori, hanem egyszeri, de jó felszívatás. Csak akkor kell öntözni, ha már nemcsak a felszín száraz, hanem ujjunkat a földbe kissé belenyomva mélyebben is szárazat tapintunk.

