Több mint egy milliárdos kárt okozott a januári földrengés az országban. Epicentruma Oroszlány közelében volt, itt 4.7 tizedes erősségű földmozgást mértek, de Komárom megye több településéről illetve Győr-Moson-Sopron, Fejér megyéből és Budapestről is érkeztek bejelentések. Összesen több mint 8 és fél ezer kárt jelentettek be eddig. Főként kisebb falrepedések, illetve a vakolat lehullása miatt fordultak a lakosok a biztosítókhoz.