A buszon, télen kabátban, sálban, sapkában, kesztyűben dideregve utaznak az emberek, míg vonaton a kellemes fűtés mellett levetik magukról a felesleges ruhadarabokat. Ha busszal indulsz tehát az agglomerációból – csak szerencse kérdése, de – csontig ható fagyra készülj. És ez nem vicc! A Batta-Pest-Batta vonalon, közlekedő buszjáratokon még a szokványos utcai felszerelés is kevésnek bizonyulhat, ha gyengélkedik a fűtés. A buszon egy órát végigülni ugyanis lényegesen kellemetlenebb és fagyosabb érzés, mint ha azt az utcán sétálva tennénk meg. A fizető utasok, ilyenkor dermedten, hangtalanul vészelik át az utat, alig várva, a célba érést, majd sietve menekülnek a kíméletlen jégveremből egy fűtött pesti épületbe vagy hazatérve, otthonaikba, hogy ott felmelegedhessenek.

Ennek tudatában a közlekedési vállalat legalább információs táblákkal jelezhetné az arra tévedt utasoknak, hogy az útra plédeket, pokrócokat, takarókat hozzanak magukkal, vagy ha nem készültek fel a sofőrök oszthatnánk ki hasonlókat számukra. Az ellenőrök, pedig a jegyek mellett a buszjáratok hőmérsékletét is ellenőrizhetnék. Hasonló intézkedések és figyelmeztetések hiányában nem csoda, ha az orvosi rendelő tele van buszon felfázott emberekkel.

A minap mikor ismét kellemesen vacogtunk a kényszerű úton, megkérdeztem a sofőrt, hogy lehet az, hogy az egész buszon csak neki van fűtése a kis kabinjában. Úgy tűnt fogalma sincs róla, milyen dráma körvonalazódik a háta mögött. Mikor megjegyeztem, hogy az emberek sarkköri túlélőtábor résztvevőinek érzik magukat, megnyugtatott, hogy ő sem élvezi, hogy itt ücsörög egész nap. Igaz neki legalább biztosítva volt a túlfűtött battai lakásokra jellemző klíma.

Megoldás nélkül fordultam az ülőhelyem felé, és közben észrevettem még egy különbséget. A vonaton oldott beszélgetések, vidám társadalmi élet zajlik. Biztos a meleg és a pazar világítás az oka. Itt meg sem mukkan senki, csak fújjuk a párát, szorítjuk a szánkat, magunkhoz a ruhánkat, be ne bújjon a hideg rajta.

Illusztráció: Varga Laci