Csökkentik a talajvizet

December óta folynak azok a műszaki beavatkozások, amelyek a talajvíz csökkentését célozzák Százhalombattán, Urbárium és Újtelep városrészekben. Az önkormányzat szakcéget bízott meg a tevékenységgel, amire a tavalyi költségvetésben 5 millió forintot különítettek el.

Rajkai Ágnes, a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodájának munkatársa elmondta, hogy legelőször egy 25 méter mély kutat fúrtak a szakközépiskola mellett, a Tölgyfa utca csomópontjában. Ezzel az volt a cél, hogy átüssék a vízzáró réteget, és találjanak olyan réteget, amely elvezeti a vizet. Sajnos, azonban nem jártak sikerrel: a vékony felső talajréteg alatt vastag vízzáró rétegre leltek. Ezután újabb kutakat fúrtak, tíz 10 métereset és 12 ötmétereset, és kísérleti jelleggel úgynevezett vákuumos kútsort hoztak létre, amelyeknek az a célja, hogy megfigyeljék, mennyire hatékony az adott talajban a vákuumos talajvízszint-csökkentő technológia. Mint elmondta, december 22-én kezdték, és idén még két hétig folytatják a megfigyelést. Eddig úgy látják, helyileg eredményes a beavatkozás, de a furatoktól távolabb már jelentősen csökken a hatása. A végleges javaslatok megtételét a szakértő cégtől várják. (HTV)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák