No name

  • JEGYZET
  • 2005-11-08
  • Írta: pm
  • 1651 megtekintés

Van, aki szerint az egész város rendszeresen olvasta a Százhalombattán milliárdos lenyúlások című internetes fórumot, amelyet – emlékeink szerint – közel öt évvel ezelőtt indított egy Stormtrooper nevű ismeretlen. Más vélemények szerint csak egy szűk réteg látogatta az Indexen nyitott párbeszédoldalt, és az ott leírtak semmiféle hatást nem gyakoroltak a városi közéletre. Akár az egyik, akár a másik feltevés igaz, egy biztos: november elején a fórum eltűnt. Aki kereste, csak egy rövid értesítést talált: a kért fórumot törölték. Hogy mikor és miért, arról nem szólt a közlemény.

Reklamációnak nincs helye, a beszélgetés lehetőségét ingyenesen biztosította az Index, mintegy beengedte egyik szobájába azokat, akik kötelezettségek és következmények nélkül szerettek volna egymással gondolatokat cserélni. Fűtött és világított a társalgókra, ennek fejében mindössze annyit kért, hogy ne hangozzanak el törvénybe ütköző kijelentések, azaz tartsák be a fórum szabályait, amelyek többé-kevésbé megegyeznek az emberi együttélés általános normáival.
A fórumot – különösen a kezdeti időszakban – nagy figyelem övezte. Nemcsak az interneten olvasták, nyomtatásban is terjedt. Létezése, az ott nyilvánosságra hozott információhalmaz – akár igaz volt, akár nem - szerepet játszott a 2002-es helyhatósági választási eredmény kialakulásában, hozzájárult a helyi hatalomváltáshoz. Ezzel a céllal jött létre, ám miután elérte, nem szűnt meg. Továbbra is működött, egyfajta névtelen nyilvánosságként, ahová bárki felírhatta valós, vagy valósnak vélt információit. A haszna az volt, hogy semmi sem maradt titokban, a kára pedig, hogy megjelentek olyan állítások is, amelyek minden alapot nélkülöztek. Megrágalmaztak, besároztak embereket, magánéletben vájkáltak, pellengérre állították a közéleti szereplők családtagjait is. Időnként olyanná vált a topic, mint egy rossz kocsma, ahol a sokadik féldeci után már nem vita, csak hőbörgés folyik.

A fórum kínálta névtelenség olyan szerepjátékra is lehetőséget adott, ahol álarc mögé bújva megpróbálhat mindenki más lenni, mint aki valójában. Barátságosnak, okosnak, bátornak, becsületesnek mutatni magát, vagy éppen ellenkezőleg. Az álca mögött persze megbújik az igazi személyiség: a tisztességes ember akkor is az marad, ha álnéven, álruhában gazember is lehetne.

Nomen est omen. A nevünk különböztet meg bennünket másoktól. Ha a névtelenséget választjuk, azzal személytelenné is válunk. A név címke, amely hozzánk kötődik, és amihez a nevünket adjuk, azért garanciát is vállalunk. A név minősít bennünket is, mint az árut a védjegy: ha a holmin nincs címke, feltételezzük, hogy silány, hiszen noname.

Párbeszédre persze szükség van. Kell, hogy kommunikáljanak egymással a városlakók és a város vezetői, kell egy hely, ahol mindenki felteheti azt a kérdést, amelyet nincs alkalma vagy nincs bátorsága másutt feltenni. Ahol felelhet mások kérdéseire, ha ő tudja a választ. Ahol úgy érezheti, hogy nemcsak éli a százhalombattaiak életét, de kicsit talán alakítja is azt. Akár névvel, akár anélkül.

Aztán kiderült, hogy korai volt temetni a fórumot. Nem véglegesen, csak átmenetileg tűnt el, november 7-én ismét elérhetővé vált. Kisebb változások történtek, például a sorszám szerint közel 6500 hozzászólást tartalmazott, jelenleg azonban csak alig több mint ötezer olvasható. A többit „kimoderálták”, nyilvánvalóan nem ok nélkül.

A beszélgetés folytatódhat, mintha semmi sem történt volna. Igazi happy end – vagy mégse?

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák