Vigyázat, téli allergia!

Erős volt a nyári allergia-szezon, nagyra nőtt a parlagfű, a fekete üröm, meg a betegséget okozó többi pollenszóró növény.

Dr. Weltner Amália, az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének tüdőgyógyász szakfőorvosa a megyében működő tüdőgondozók adataiból tudja, hogy olyan betegek is jelentkeztek, akik évek óta panaszmentesen éltek. De azt is jelezték a szakorvosok, hogy egyre több a tüdőgyulladásos megbetegedés, ráadásul nem elsősorban az amúgy is veszélyeztetett idős, hanem az életerős fiatal korosztály körében, és feltűnő módon nagyon sok eset fordul elő családokon belül is. Most, a nyári allergia-szezon elmúltával sokaknak a téli allergiás megbetegedésekkel kell szembenézniük. Kevesebbet szellőzik a lakás, kering a fűtőtestek melegétől felszálló por. A mindig, mindenütt jelenlévő atkák számára ideális élőhelyet jelentenek az ágybetétek, a párnák, s allergén hatásukat főleg éjszaka fejtik ki, amikor közvetlenül érintkeznek az emberi bőrrel. A magas páratartalmat kedvelő penészgombák – amelyek jórészt fürdőszobákban, levegőpárásító készülékekben fordulnak elő – szintén fokozzák az allergia kialakulásának veszélyét. Beszorulnak a lakásba kedvenc háziállataink, a kutyák és a macskák is, számosan ilyenkor észlelik magukon az allergiás tüneteket.
Weltner főorvos-asszony szerint a téli allergiás megbetegedésben szenvedők fokozottabban szorulnak gyógyszerre, mint a nyári allergiások. Ma már igen jó gyógyszerek állnak a szakorvosok rendelkezésére, és az alapvető orvosságokhoz 90 százalékos társadalombiztosítás támogatással lehet hozzájutni. De még az allergiás nátha elleni szereket is 70 százalékos támogatásban részesíti a tb. Ezeket a gyógyszereket a szakorvos javaslatára fél éven át a háziorvosok is felírhatják a betegeknek.
Minden allergiás megbetegedés hátterének kiderítése felér egy nyomozó munkával – állítja a főorvos-asszony –, ezért nagyon fontos, hogy a páciensek figyeljék, mi váltja ki a rohamokat. A téli allergia ugyanúgy elvezethet az asztmához, amely már súlyosabb következményekkel fenyeget – tájékoztat az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének Sajtószolgálata.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák