Az ingatlanpiac örök

  • img

Sokan kongatják a vészharangot, mondván, a gazdasági mélyrepülés miatt haldoklik az ingatlanpiac. Mi a helyzet Százhalombattán? – erről kérdeztük Kálmán Lászlónét, a Fordulat Ingatlaniroda vezetőjét.

- Valóban pang a piac – válaszolta -, érezhető a visszaesés, aminek akkor lesz vége, ha bekövetkezik a gazdasági fellendülés. Azt azért tudni kell, hogy az ingatlanpiac örök, eladó ingatlanok mindig is lesznek és kereslet is lesz ezek iránt.


- Mi jellemzi a battai körülményeket? A kereslet vagy a kínálat nagyobb?

- Azt tapasztalom, hogy kiegyensúlyozott, sok az eladásra szánt ingatlan, de sok az érdeklődő is. Változatlanul az adásvétel a jellemző, mert a magyar ember nem bérelni akar, hanem a sajátjában lakni, és annak érdekében, hogy saját ingatlanja legyen, kész eladósodni. Ma már a bankok nehezebben adnak hitelt, de régebben nem volt ritka, hogy felvették a hatalmas, valuta alapú hitelt, abból megvették az ingatlant, be is rendezték, még autóra is futotta, aztán később csodálkoztak, amikor nem tudták fizetni a törlesztő részleteket. Mindig igyekeztem lebeszélni az embereket a hitelfelvételről, azt javasoltam, inkább gyűjtsenek, és ha összejött a pénz, akkor vásároljanak. Az utóbbi időben már munkáltatói kölcsönök sincsenek, egyes munkahelyeken van arra lehetőség, hogy a cafetériában adómentesen tegyenek félre pénzt lakásvásárlásra, emellett létezik még az önkormányzati kamatmentes kölcsön. Ez nagy segítség a vásárlóknak, bár nem ritka, hogy félreértik, volt olyan ügyfelem, aki valahonnan messziről ide akart költözni, ott eladta az ingatlanját és határozottan állította, hogy a százhalombattai önkormányzattól kap majd letelepedési támogatást. Alig tudtam meggyőzni arról, hogy ez nem igaz.


- Azt mondják, másutt csökkennek az ingatlanárak. Ez Százhalombattán is jellemző?

- Itt is nyomottak az árak, de még mindig magasabbak, mint másutt. Tény, hogy a környező településeken jóval olcsóbban lehet ingatlant vásárolni, mint városunkban. Az árat egyébként sok tényező határozza meg, elsősorban az, milyen állapotban van az ingatlan. Ha egy telken például áll egy ház, amelyet nem érdemes felújítani, hanem le kell bontani, akkor a piaci értéke kevesebb, mint hogyha üres lenne a telek, mert figyelembe kell venni, mekkora költségekkel jár majd a bontás. Ezt nagyon nehezen fogadják el az eladók, emellett az a jellemző, hogy a sajátjukat túlértékelik. Nem a valós értékét látják, hanem azt, hogy benne van az életük munkája. Az is egy tévhit, hogy minél nagyobb egy ház, annál többet ér, mert egy kisebb, de jobb állapotú, előnyösebb beosztású lakás értéke nagyobb lehet. Ma már elvárás, hogy egy családi ház rendelkezzen garázzsal, és az is, hogy két vécé legyen az épületben. Ha ezek hiányoznak, az csökkenti az értéket. A lakótelepi lakásoknál számít, hogy megtörtént-e az energiatakarékos felújítás, ez elsősorban azért érdekli a vevőket, mert félnek a nyílászárócserétől.


- Telket lehet-e még találni Százhalombattán?

- Vannak telkek, igény is van rájuk, mert sokan építenének, főleg azért, mert úgy gondolják, hogy ha saját maguk végeznek el sok munkát, akkor lényegesen olcsóbb, ez azonban általában nem igaz. Azt javaslom, hogy aki építkezik, feltétlenül fogadjon fel egy műszaki ellenőrt, mert nagyon sokat veszíthet, főleg a beszerzésen.


- Említette, hogy a magyar ember a sajátjában szeret lakni. Kiadó lakások és bérelni szándékozók vannak-e?

- Igen, vannak. Pályakezdő fiatalok, emellett cégek keresnek lakást a dolgozóiknak, de úgy tudom, már nem járulnak hozzá a költségekhez. A bérbeadásnak vannak veszélyei, ezért mindenkinek azt ajánlom, hogy közvetítőn keresztül adja ki az ingatlant, mert az garanciát jelent.


- Városunkban több társasház bajba került, most derült ki, hogy nagy banki tartozásaik vannak, és azok, akik ilyen társasházban élnek, attól tartanak, hogy eladhatatlanná válik a lakásuk. Mit tanácsol az eladóknak és a vevőknek, hogyan kerüljék el a későbbi kellemetlenségeket?

- Egy adásvételnél alapkövetelmény, hogy az eladó nullás igazolásokat mutat be a szolgáltatóktól, valamint a közös képviselőtől, hogy nincs tartozása. Azt a megoldást is választhatják, hogy az eladó annyival olcsóbban adja a lakást, amennyi a feltételezett adósság, ha pedig tisztázatlan a helyzet, ha nem lehet pontosan tudni, mekkora az adósság és kinek kell azt kifizetnie, akkor mindenképpen bele kell foglalni a szerződésbe, hogy később kinek kell viselnie a terhet. Attól nem kell tartani, hogy az érintett lakások eladhatatlanok lesznek, de mindenképpen a szokásosnál nagyobb körültekintéssel kell eljárni a szerződéskötésnél.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák