Megkapták a megye háziorvosai az influenza elleni vakcinát, amelyből Pest megyében mintegy 125 ezer ampulla áll rendelkezésre. Dr. Tettinger Antal, Pest megyei tisztifőorvos közölte, hogy a FLUVAL AB elnevezésű vakcinát azok a 3 évesnél idősebb személyek kaphatják meg, akik a háziorvos gondozásában lévő, kritikus betegek.
Minden 60 éven felüli, függetlenül egészségi állapotától, szintén jogosult az ingyenes oltásra. Az egészségügyi dolgozók, valamint a szociális intézmények dolgozói a nagyobb kockázat miatt ugyancsak megkaphatják az oltást. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően mód van arra, hogy orvosi vényre, 50 százalékos társadalombiztosítási támogatásra bárki megvásárolja a többféle influenza vakcina bármelyikét. Ezeket az oltóanyagokat a gyógyszertárak igény szerint beszerezhetik. A védettség az oltás beadásától számított két héten belül fejlődik ki, és több hónapon át tart. A tisztifőorvos arra is felhívja a figyelmet, hogy az influenza szövődményei között igen gyakori a tüdőgyulladás, ezért tanácsos a védőoltással egyidejűleg beadatni a tüdőgyulladás elleni szert is. Ezt vényre írják fel a háziorvosok, és a társadalombiztosítás támogatja.
Pest megyében egyébként október eleje óta működik az influenza-figyelőszolgálat, de a kijelölt orvosok jelentései alapján megállapítható, hogy bár nem jelentéktelen számban előfordulnak légúti megbetegedések, de járványra semmi sem utal – tájékoztatott az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének Sajtószolgálata.