Módosultak a kötelező gépjármű felelősség biztosítással kapcsolatos jogszabályok. A legfőbb változás, hogy a 2010-ben kötött adásvételi szerződések esetében a minimum egy évre megkötött biztosítás fordulónapja a kötés dátuma. Ezzel – szakértők szerint – várhatóan öt éven belül "kiegyenlítődik a naptár", azaz szép lassan eltűnik az év végén megszokott kgfb-kampány. Azok viszont, akiknek a fordulónapjuk december 31-ére esik, felmondólevelüket december 1-én éjfélig kell eljuttassák a biztosítótársaságukhoz – feltéve, hogy váltani akarnak. De vajon megéri-e?
Erre a kérdésre csak alapos tájékozódás után lehet egyértelmű választ adni, körülnézni azonban mindenképpen érdemes. Másik lényeges jogszabályi változás ugyanis, hogy ezentúl nem a gépjármű lökettérfogata, hanem a teljesítménye képezi a díjszámítás alapján – ez a négymillió autós negyedét mindenképpen érinti.
A legtöbb autótulajdonos az ár alapján választ biztosítót. Az idei, minden eddiginél kiélezettebb árverseny azonban nem csupán ennek, hanem annak is köszönhető, hogy a válság hatására szűkült a piac: kevesebb új autót állítottak forgalomba, mialatt többet vontak ki. Mindezen túl pedig új szereplők is megjelentek, akik nyilvánvalóan igyekeznek minél több ügyfelet megszerezni maguknak – jelenleg összesen 14 biztosító ajánlatai közül lehet választani.
Október végén, a kampány indulása előtt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tartott sajtótájékoztatót a témában, amelyen egyebek mellett elhangzott, hogy a biztosítóknak nagyon komoly kötelezettségei is vannak, ezek fedezetéül pedig csak a befizetett díjak szolgálnak. Magyarán, az irreálisan alacsony díjak nem garantálhatják, hogy a biztosító hosszú távon is magas színvonalú szolgáltatást tud nyújtani. A MABISZ főtitkára szerint azonban itt volt az ideje, hogy a biztosítók nagyobb hangsúlyt fektessenek a költséghatékonyabb működésre, egyelőre tehát nincs ok az aggodalomra.
A legegyszerűbb független internetes oldalakról tájékozódni az új tarifák felől: szinte kivétel nélkül, mindegyiken találunk díjkalkulátort. Nem árt, ha három-négy oldalon is elvégezzük a számítást, és az eredményeket összevetjük. A legjobb ajánlatokat nyújtó társaságokkal ez után vegyük fel telefonon a kapcsolatot, és kérdezzünk rá az ajánlatban nem szereplő részletekre. Ilyen lehet például a következő: ha valaki több éve baleset-mentesen vezet, és a kalkulátorral az ennek megfelelő bónusz-besorolás szerint kapta meg a fizetendő díjat, érdemes megkérdezni, hogy mi történik, ha netán pont a következő időszak alatt okoz balesetet, és kedvezőtlen besorolás alá kerül? Legyünk szemfülesek és "kukacoskodók", hiszen azzal, hogy az új biztosítónál havonta néhányezer forintot megspórolunk, előfordulhat, hogy egy baleset után rosszabbul járunk.
Lényeges változás még, hogy január elsejétől a kgfb-díj elmaradása esetén a biztosítás nélkül töltött időszakra "fedezetlenségi" díjat kell fizetni, amit naponta számítanak fel, mértéke pedig jóval magasabb a rendes díjnál. Ezt elkerülendő, ha valaki egy időre le szeretné tenni az autóját, inkább vonassa ki a forgalomból.
És végül ne feledjük, hogy a kötelező biztosítás nem egyfajta sarc, hanem egymás iránti felelősségünk szabályozott megvalósulása.
Benke Hunor
Független pénzügyi szakértő

