Hamarosan indul a Zoltán Erika Táncstúdió

  • img

Beiratkozással egybekötött nyíltnapot szervez a Zoltán Erika Táncstúdió Százhalombattán, a főtéri Rendezvényközpontban november 15-én, 17 órától. Az indulásról sajtótájékoztatón beszélt az énekesnő és férje, Kátai Róbert – alias Robby D. –, valamint Baráz Krisztián táncoktató.

A Zoltán Erika Táncstúdió 20 éve alakult Budapesten, a központ a mai napig az Arany János utcában található, mára azonban – városunkkal együtt – 28 helyen tanítják modern táncokra a kicsiket és a nagyokat.
Százhalombattán kezdetben hetente egy alkalommal tart dupla órákat Baráz Krisztián, aki maga is az ECDS Táncstúdióban sajátította el tudását. Az óvodásoktól egészen a felnőttekig szerveznek csoportokat, a munkát szintfelméréssel kezdik.


Robby D., az iskola vezetője hangsúlyozta, hogy feleségével közösen vezetett táncstúdiójuk nem versenyzőket, hanem táncosokat nevel, vagyis náluk a cél, hogy a hozzájuk járók megtanulják és szeressék a táncot. A stúdió növendékei évente egyszer, központi házi versenyen mutathatják be fejlődésüket, emellett természetesen szívesen vállalnak fellépéseket például a helyi rendezvényeken.


A Zoltán Erika táncstúdió november 15-én nyitja meg kapuit Százhalombattán, a nyíltnapon beiratkozók 20 százalék kedvezményt kapnak a 7000 forintos havi tandíjból.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák