Öt és fél tonna méreg

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Idén második alkalommal szervezett lakossági veszélyes hulladékgyűjtést a százhalombattai SZÁKOM Kft. október 9-én. Ezúttal is két helyszínen lehetett ingyenesen leadni, ami a háztartásokban feleslegessé vált.

Mivel a veszélyes hulladékok gyűjtését szigorúan szabályozza a törvény, a SZÁKOM egy budapesti szakcéget bízott meg a feladat elvégzésével. A dunafüredi és urbáriumi helyszínt a Polgármesteri Hivatal jelölte ki. A két helyen összesen 5,53 tonnányi veszélyes hulladékot adtak le a városlakók, 780 kilogrammal többet, mint tavasszal. A legtöbb festékes göngyölegből (4 107 kg), fáradt olajból (347 kg) és növényvédőszerből (331 kg) volt. Emellett azbeszt tartalmú építési és szigetelési, fényforrásból származó hulladékok és gumiabroncsok is jelentős mennyiségben előkerültek.


Az önkormányzatnak 1,694 millió forintba került az akció, az összeg az ártalmatlanítás díját is tartalmazza. A szervezők úgy gondolják, értékelni kell a battaiak környezettudatosságát, és tenni kell azért, hogy minél kevesebb veszélyes anyag kerüljön a természetbe, ezért újból meg fogják hirdetni a gyűjtést. 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák