Mintegy hárommilliós veszteséget halmozott fel a Százhalombatta és Tököl között közlekedő kompjárat az elmúlt években – mondta el Lerner János kompkezelő. A cég eddig más tevékenységekből pótolta a hiányt, de a jövőben ez nem lesz tartható. Bevételeik azért nem elegendőek, mert jelentősen csökkent a forgalmuk, emiatt pedig három-négy éve nem emelték meg az árakat sem. Az ország más területein a többszörösét kérik el az utasoktól egy-egy átkelésért. A komp nagy géphajója egyébként mintegy tízmillió forintos felújításra szorul, aminek hatvan százalékát pályázati forrásból, a fennmaradó részt saját erőből és az önkormányzatok támogatásából szeretnék előteremteni.
A komp egyébként már őszi menetrend szerint, reggel héttől délután hatig üzemel. Ahogy azonban hidegebbre és sötétebbre fordul az idő, tovább rövidül a szolgálati ideje délután négyig. (HTV)

