Csőtörés-elhárításból, tűzcsap-beépítésből, bekötővezeték-kiváltásból, vízmérőcseréből és fogyasztói mérőhely megosztásból vizsgázott a SZÁKOM Kft. háromfős csapata a Magyar Víziközmű Szövetség október eleji versenyén, Hévízen.
Harminchárom csapat között a megosztott 7. helyet szerezték meg. Az évek óta hagyományosan megrendezett szakmai esemény házigazdája idén az 50 éves fennállását ünneplő Zalavíz Zrt. volt, a versenyzők az ország különböző részeiből érkeztek. Nemcsak gyakorlatban adtak számot felkészültségükből, hanem a mindennapi munkájuk során alkalmazott jogszabályi háttérből is tesztet kellett írniuk. Az elbírálásnál figyelembe vették a teljesítményidőt, a szakszerűséget és a munkavédelmi szabályok betartását.

