Feszültségek a görög képviselet körül

Az önkormányzati törvény alapján az eddigi öt helyett csak négy képviselőt választhatnak a kisebbségi önkormányzatok október 3-án. A százhalombattai görögök képviseletére összesen kilencen indulnak, közülük öten a korábbi képviselőket is adó Görög Ifjúsági Egyesület jelöltjeiként.


Megosztott a görög kisebbség – tájékoztatta lapunkat Németh Barbara, a százhalombattai Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Hozzátette, nagyon sajnálja, és nem gondolta volna, hogy közéjük is beférkőzik az országos politikai hangulat.


2006 előtt semmilyen szervezett formában nem volt jelen a görögség városunkban. A kisebbségi önkormányzat megalakulása óta nem kaptak semmiféle jelzést arról, hogy bármi probléma lenne a jelenlegi képviselettel. Hisznek abban, hogy a Magyarországon élő kisebbségek színesítik a nemzetet. Számukra továbbra is az a lényeg, hogy a görög származású fiatal generációnak tovább adják a szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt nemzetiségi hagyományokat, értékeket, ennek érdekében indították be a nyelvoktatást és a gyerekek részére az anyaországi táboroztatást. Igyekeznek melegen tartani a kapcsolatot Nausza városával, és a választások után még intenzívebbé tenni. A testvérvárosi kapcsolatról mindkét alpolgármester kinyilvánította szándékát. A képviselet jelenlegi elnöke reméli, az emberekben tudatosult, amit az elmúlt négy évben tettek, és hogy a helyi görögök tudják, képviselőik nem fogják hagyni, hogy más irányba tereljék őket. Örülnek, hogy egyre több szimpatizánsuk van, hogy sokan tanulják a görög nyelvet, a kultúrát és táncaikat, de furcsállja, hogy magyar ember is jelentkezett a görögök képviseletére.


A Görög Ifjúsági Egyesület színeiben Németh Barbara, Sztanoasz Vaszilisz, Kosztandinidisz Hrisztos, Németh Sándor Hrisztosz és Fekete Miklós indul.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák