A törökbálinti rendőrök október 16-án hajnalban járőrözés közben arra lettek figyelmesek, hogy három kapucnis férfi egy családi ház kerítésén kiugrott, és egy sötét színű Audiba szállt be. A járőrök üldözni kezdték a menekülő autót, majd egy útkereszteződésben eléjük állva, a gépkocsiból kiszállva megpróbálták megállítani azt.
Az Audi vezetője nagyot fékezve a szolgálati gépkocsinak ütközött, majd ismét nagy gázfröccsöt adott, de nem sikerült elhajtania a helyszínről, mert az út melletti vizesárokba csúszott. Az autóból kiugró személyek egyikét – aki egy kerítésen próbált meg beugrani - a járőr utolérte, és a lábánál fogva húzta vissza. Az elfogott férfit a Budaörsi Rendőrkapitányságra szállították, de társait nem sikerült előkeríteni.
Azt még a helyszínen megállapították, hogy a nagy értékű Audit az elfogott N. János, 23 éves tiszavasvári lakos október 16-án társaival Halásztelekről tulajdonította el.
A hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal jár el. Az ügyben a további vizsgálatot a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja – olvasható a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

