Lakossági fórum keretében hívja közvetlen párbeszédre a FIDESZ százhalombattai szervezete a választókat. Első alkalommal szeptember 16-án várták a lakótelepen élőket a Polgárok Házába. Szeptember 20-án, 21-én, 22-én az Óvárosban, Dunafüreden és az Urbáriumi városrészben folytatják a találkozókat.
Nagy Balázs, az 1-es körzet képviselője, a találkozó moderátora elmondta, nemcsak a kampány idejére szól a kezdeményezés. Programjukat a lakók valós igényei szerint alakították ki, és megválasztásuk esetén is folytatni kívánják a párbeszédet.
Dr. Hegedűs Róbert polgármesterjelölt ismertette a kormánypárt nemzeti együttműködési programjával, illetve a városlakók igényeivel összhangban kialakított elképzeléseiket. Hangsúlyozta a város ideális földrajzi és gazdasági adottságait, ami alkalmassá teszi arra, hogy az ország meghatározó településévé váljon. Ehhez viszont túl kell lépni azon a gyakorlaton, hogy mindössze a két nagyvállalatra épüljön a helyi gazdaság, ide kell vonzani a kis- és középvállalkozásokat is. Meg kívánják újítani a jelenlegi egészségtervet, jobban bevonnák a közéletbe a nyugdíjasokat, közérzetük javítása érdekében több ötletük is van a jelenlegi juttatások fenntartásán túl. A polgármesterjelölt szerint az ifjúságot nemcsak szórakoztatni, de tanítani és nevelni is szükséges. A sporttámogatást át kell rendezni, a különböző szakágakat differenciáltan kell támogatni. Sok még a kiaknázatlan forrás Százhalombattán, például a Duna, mint közlekedési útvonal.
Szó volt a társasházaknál kialakult hitelfinanszírozási problémákról, a lehetséges megoldásokról, és hogy a Fidesz ingyenes jogsegélyszolgálatot biztosít az érintett lakóknak az elkövetkező időszakban. Szóba került a vasútállomás is, amely nagyon nem illik a városképbe.
Nagy Balázs az 1-es körzetben elvégzett járda- és útrekonstrukciók, valamint a panelfelújítások sikeréről beszélt. Szabó Zoltán a 2-es körzet megoldásra váró feladatai között kiemelte a lőtér hasznosítását, ahova labdajátékpályákat tervez, amelyek nem zavarnák a környéken lakók nyugalmát. Fontosnak tartja a parkok, közterületek rendezését, az esővíz-elvezetés megoldását. Oláh Béla, a 3-as körzet képviselő-jelöltje szerint a garázssoron eluralkodott állapotokra a teljes átalakítás a megoldás. Városgazdálkodási szakemberként nem a látványberuházások folytatását, hanem a valódi fejlődést szorgalmazza, átlátható gazdasági háttérrel, tisztességes pénzügyi elszámoltatásokkal. Dr. Kováts Attila, a 4. körzet képviselő-jelöltje nem lakik Százhalombattán, de 26 éve dolgozik és ápol közvetlen kapcsolatot a városlakókkal, mint az egészségügyi központ sebész főorvosa. A 4-es körzethez tartozik az önkormányzat egyik legértékesebb területe, a volt mentőállomás és környéke. Ennek hasznosítására lakossági párbeszédet szorgalmaz. Nem biztos, hogy zajforrás, inkább pihenőhely kialakítása lenne célszerű a város közepén.
Komoly a kontraszt a felújított főtér és a környező lépcsőházak állapota között. Szükség van a házak gépészeti korszerűsítésére, amihez környezetbarát, megújuló energiákat hasznosító megoldásokat javasol a költségcsökkentés érdekében. Nem szabad hagyni, hogy a nyugdíjas korosztály kirekesztve érezze magát Százhalombattán, mert lennének megfontolandó ötleteik. Pap Miklós, az 5. körzet jelöltje, a Megyei Közgyűlés tagja a Pannónia lakótelepi közvilágítás felülvizsgálatáról, a csapadékvíz-elvezetésről, a Gesztenyés közi barakképület felszámolásáról és helyette parkolók kialakításáról beszélt. Tervei között szerepel a Szabadidő Központ modernizálása és egy Óvárost Dunafüreddel összekötő gyalogos híd létrehozása.
Dr. Brauswetter Viktor állatorvos, a 7. sz. körzet jelölte olyan önkormányzatot szeretne, amilyen minőségi szolgáltatást ő maga végez, vagyis, hogy a közszolgálat legyen a hivatal munkája. Fontosnak tartja a civil szervezetek bevonását a döntéshozásba, emellett a feladatok átruházását is meg lehetne oldani a hatékonyság érdekében. Saját körzetében a busz- és vasúti pályaudvar színvonalas biztosítását, az utak, járdák és csatornák karbantartását, felújítását tűzte ki célul. Zsille Dóra, a 6. és Pátkai Zsolt, a 8. körzet jelöltjei a következő lakossági fórumokon mutatkoznak be Óvárosban, illetve Dunafüreden.
A találkozó végén dr. Hegedüs Róbert mindenkit arra buzdított, hogy október 3-án a városban is szavazzanak a változásra, hogy megkezdődhessen az érdemi munka.