A Jobbik szerint elárulta a Fidesz a százhalombattai keresztényeket

  • img

A 2010. szeptember 16-i képviselő-testületi ülésen a helyi Jobbik alapszervezet előterjesztést nyújtott be az adventi kettős kereszt felállításának ügyében.

 Közleményük szerint az óvárosi Szent László tér rekonstrukciójának tervezésekor felajánlottak a városnak, illetve a városrésznek egy három méter magas és egy méter széles adventi kettős keresztet. Az ezzel kapcsolatos lakossági fórumon a megjelentek támogatták a kereszt felállítását.


Az előterjesztést ennek ellenére nem szavazták meg a szocialisták, de a Jobbikot valójában az döbbentette meg, hogy a napirend tárgyalása előtt a teljes FIDESZ frakció "kivonult" a teremből. Így a polgármester és az ÉSZKE támogatása csak a szavazategyenlőséghez volt elég. A Jobbik szerint a Fideszes és MSZP-s képviselők nehezen adhatnak erről a döntésükről számot a keresztény választóknak.


Nagy Balázs Fideszes képviselő elmondta, támogatják a kettős kereszt felállítását, igennel szavaztak az előterjesztés napirendre vételére is, de este 6-kor tartották első választási lakossági fórumukat, ahonnan nem hiányozhattak a képviselőik. Ezért távoztak az ülésről háromnegyed hatkor, a kérdéses napirend előtt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák