Ami tisztán látszik, és ami nem

Dr. Hegedűs Róbert polgármester-jelölt Egy szívvel, egy hajóban! című kampánykiadványában interjú olvasható a polgármester-jelölttel. Az első kérdésre adott válaszának utolsó mondata így hangzik: "Az már tisztán látszik, hogy annak a városnak a lakói lesznek előnyösebb helyzetben, ahol kormányzópárti polgármester van."


Eszembe jutott egy négy évvel ezelőtti politikai botrány. 2006 áprilisában, a parlamenti választások második fordulója előtt nyilvánosságra került egy hangfelvétel, melyen Veres János akkori pénzügyminiszter Szabolcs megyei polgármestereknek a következőket mondja:

"(...) Szabolcs számára ez a következő négy év sok pénzt, sok fejlesztést és sok eredményt fog hozni. Az, hogy egyes térségek ezen belül hogy fognak majd részesedni, azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik (...)Azt tudjuk mondani jelen pillanatban mindenkinek, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlesztési lehetőségeiből a következő négy évben aszerint differenciáltan fognak minősülni az egyes települések, amilyen választási eredmény 23-án születik."

Veres János szavait akkor megdöbbenten fogadta minden demokratikusan gondolkodó ember, és egyetértett az akkor ellenzékben levő Fidesz teljesen jogos reakciójával. A Magyar Nemzet online kiadása 2006. április 19-én a következőket írja:

"A Fidesz jogi szakértői vizsgálják Veres János nyilatkozatát, hogy kimeríti-e a bűncselekmény elkövetésének gyanúját – szögezte le szerdai tájékoztatóján Deutsch-Für Tamás, a nagyobbik ellenzéki párt kommunikációs vezetője.


Deutsch-Für Tamás a Büntető törvénykönyv két szakaszára hivatkozva kiemelte: felmerülhet a választási eljárási törvény megsértésének – ezen belül a választók erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, illetőleg anyagi juttatással történő befolyásolásának gyanúja –, valamint a hivatali helyzettel való visszaélésnek a gyanúja. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a pénzügyminiszter nyilatkozata egyértelműen fenyegető, zsaroló, összeegyeztethetetlen a rendszerváltoztatás alapértékeivel, az MSZP nyilvánosság előtt hangoztatott hitvallásával, egy tisztességes, szabadelvű párt számára elfogadhatatlan, és nincs helye a XXI. század Magyarországán. Deutsch-Für kiemelte, ez egy olyan politikus megnyilatkozása, aki megrészegült a hatalomtól, nincs tisztában a demokrácia, a politikai tisztesség, a politikai becsület alapjaival, és egyértelmű célja, hogy félelmet keltsen az emberekben."

Furcsának tartom, hogy a Fidesz országos és helyi vezetőinek gondolkodásmódja ennyire különböző lehet a demokráciáról.


Koncsár Nándor, az LMP listavezetője



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák