Tizenkét órán belül sikerült elfogniuk a rendőröknek azt a 29 éves maglódi férfit, akit egy mendei férfi megölésével gyanúsítanak. A tettét már beismerő gyilkos társa még szökésben van.
2005. október 11-én, 17 óra körül a mendei Legelő utcával szemben található erdős területen holtan találták M. Zoltán 51 éves helyi lakost. Az orvosszakértő megállapította, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.
A lefolytatott helyszíni szemle és azt követő adatgyűjtés során a rendőrség megállapította, hogy a sértettel kapcsolatban állt egy 44 éves nő, aki a kihallgatása során elmondta, hogy tudomása van a bűncselekményről. M. Zoltán hónapok óta zaklatta őt, ami miatt segítséget kért egy ismerősétől, aki bemutatta barátjának, M. Gábornak.
2005. október 10-én a nő házában ismételten megjelent M. Zoltán, akit a ház udvarán M. Gábor és F. Tibor bántalmazott, majd a házzal szemközti erdős területre vonszolták, és otthagyták.
A rendőröknek a bűncselekmény elkövetését követően nem sokkal sikerült elfogniuk M. Gábort, aki kihallgatása során beismerte tettét és részletes vallomást tett. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, és előzetes letartóztatását indítványozza.
A szökésben lévő F. Tibort a rendőrség nagy erőkkel keresi – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

