Kötetlen hangulatban, az Ebattában mutatta be a FIDESZ Polgári Szövetség százhalombattai szervezete az önkormányzati választásokon induló képviselőjelöltjeit a helyi médiának szeptember 1-jén.
Dr. Hegedűs Róbert polgármesterjelölt a csoport felállásáról elmondta, van köztük közgazdász, építész, orvos és állatorvos, jogász és a kultúra területén aktív szakember. Mindez garancia arra, hogy ha bizalmat kapnak a várostól, minden területen szakszerűen tudják majd ellátni feladataikat.
Az 1. választókörzetben a jelenlegi képviselő, Nagy Balázs indul újra, aki számtalan probléma megoldásával tudott eddig is segíteni a hozzáfordulóknak. A lakók bizalmát azzal kívánja meghálálni, hogy továbbra is felelősségteljesen fogja kezelni az előtte álló feladatokat.
A 2. körzet jelöltje, Szabó Zoltán hosszú évek óta tanít az Arany János iskolában, egy ideig vezette is a város legösszetettebb oktatási intézményét. Most legfontosabbként a tornatermi gondok megoldását emelte ki, ami a mindennapos testnevelés bevezetése érdekében elengedhetetlen, valamint támogatja a kerékpárút kialakítását Érd irányába. Szorgalmazza az óvárosi óvoda megépítését, valamint a bölcsőde felújítását és bővítését. Körzetében a kihasználatlan lőtér szabadidőparkká történő átalakítását és az energiatakarékos felújítások, a panelrekonstrukciós program folytatását emelte ki.
Oláh Béla, a 3. számú körzet jelöltje közgazdász és építész végzettségével jelenleg a városfejlesztésért felelős bizottság tagja. Körzetében a meglévő értékek nívós karbantartását, és a garázssor problémáját kívánja hosszú távra megoldani. Hozzátette, nagyon fontos az üzemeltetés, beruházás, felújítások területén az átláthatóság, a valós áron történő kivitelezés, a százhalombattai vállalkozások törvényes bevonása a helyi munkákba.
Dr. Kováts Attila, akit sebész-főorvosként a város nagy része régről ismerhet, a 4. körzetben indul a lakók bizalmáért. Programját a velük való beszélgetések alapján alakította ki. Ezt a párbeszédet kívánja folytatni olyan kérdésekben is, mint a körzetében található, igen értékes önkormányzati területnek – volt mentőállomás és környéke – a hasznosítása. Emellett kiemelt figyelmet kíván fordítani a város egészségügyi tervére, a jóléti és segélyezési rendszerek egységesítésére.
A nagy és tagolt 5. körzetben Pap Miklós a jelölt, aki éveken át az önkormányzat lakásügyi bizottságát vezette, jelenleg külső tagja. Sürgetőnek tartja az utóbbi időben kevés figyelmet kapott Pannónia lakótelep házainak helyzetét. Egész másfajta gondokkal kell szembenéznie a dunafüredi városrészen, ahol leginkább a Városi Szabadidő Központ kíván kiemelt figyelmet. Kiemelt feladatnak tartja a készenléti lakótelep lakói komoly anyagi problémáinak megoldását is.
A dunafüredi, 6. körzet érdekeit Zsille Dóra kívánja képviselni. Évek óta a Forrás Néptáncegyüttes és a Summerfest aktív közreműködője, szervezője, a hagyományos magyar kultúra híve, a város Kultúráért Díjának legfiatalabb kitüntetettje. Fontos értéknek tartja a hűséget és elkötelezettséget a város, a kultúra iránt. Tartalommal, fiatalos lendülettel szeretné megtölteni a körzet felújított utcáit, tereit, parkjait és a Dunafüredi Közösségi Házat, hogy azokat mindenki magáénak érezze.
A 7. számú körzet jelöltjét, dr. Brauswetter Viktor állatorvost szintén sokan ismerhetik korábbról. Ő függetlenként, de a polgári értékek előtérbe helyezésével indul a megmérettetésen. Négy éve külsős tagja a lakásügyi bizottságnak. A körzetébe tartozó Újtelepen is sürgetővé vált az utak és járdák rekonstrukciója, valamint a csatornarendszer felülvizsgálata. A vasútállomás szörnyű rossz állapotán minél előbb változtatni akar, úgy véli, komoly átépítés és parkoló kialakítása szükséges.
Pátkai Zsolt régi battaiként az Óvárosban lelt otthonra, ő a 8. számú körzet jelöltje. Önrendelkező településrészi önkormányzat, külön költségvetés kialakítását, a kisközösségek erősítését tartja fontosnak, valamint, hogy a környéken élők vétójogot kapjanak minden őket érintő nagyberuházással, például a Téglagyári-völgy hasznosításával kapcsolatban.
A párt jelöltjeit és programjaikat a www.egy-hajoban-evezunk.hu honlapon részletesebben is megismerhetik az érdeklődők.