Október végére megszűnhet az útlezárás

  • img
  • img
  • img

A nyári szélsőségesen csapadékos időjárás után végre kedvező feltételek között tudják folytatni az M6-os autópálya Érd-Dunaújváros közötti szakaszának építését – nyilatkozta lapunk kérdésére dr. Császi Zsolt, az M6 Duna Koncessziós Társaság ügyvezető igazgatója.

A tavaszi-nyári esőzések miatt szétáztak a már megépített útalapok, amiket újból meg kellett építeni. A munkát az is hátráltatta, hogy a korábban beépítésre szánt dunaújvárosi kohósalakról kiderült: nem lehet felhasználni, mert ahhoz túlságosan szennyezett. Ettől függetlenül az útépítés nem kerülhet többe és nem készülhet el később a tervezettnél – tájékoztatott Tóth Judit, a Gazdasági Minisztérium szóvivője.

Ezt erősítette meg a koncesszió képviselője is. Mint mondta: az időjárástól továbbra is nagyon függnek a munkák, de március 31-re ideiglenesen forgalomba kell helyezniük a pályaszakaszt.
A végleges forgalomba helyezés szerződött határideje 2006. szeptember 30-a.
Százhalombattát egy északi és egy déli bekötőútról lehet majd megközelíteni az M6-osról: az egyik csomópontot a pálya 24., a másikat a 28. kilométerénél alakítják ki.

A keresztező utak, illetve a 6-os út új megközelítésének kiépítése miatt augusztus közepén lezárták Százhalombatta egyik kivezető útját, a Városkapu utat. Ez jelentős kellemetlenségeket okoz a városban élőknek, különösen az autóbusszal közlekedőknek. A forgalomelterelés miatt a Volán többször is átalakítani kényszerült a helyközi járatok menetrendjét.
Az útépítő koncesszió képviselője szerint október végén – november elején megszűnhet az útlezárás.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák