Letette az esküt a Helyi Választási Bizottság

Kolozárné Dr. Csútor Tünde, Buti Imre és Magyar János, a Helyi Választási Bizottság tagjai a választási törvénynek megfelelően esküt tettek Vezér Mihály polgármester előtt, és megtartották alakuló ülésüket augusztus 9-én a városházán.

A tisztséget négy évig, a következő választásokig viselik. Első alakuló ülésükön megválasztották a bizottság elnökét, Kolozárné Dr. Csútor Tündét, a helyettesi posztot Buti Imre vállalta el. Molnár Mihályné aljegyző, a Helyi Választási Iroda vezetője ismertette, hogy ugyanezzel a felállással, de még az előző bizottság feladata volt a kisebbségi választások kitűzése. Eszerint Százhalombattán a szerb, a horvát, a görög és a román kisebbség állít jelölteket az október 3-i választásokon.


A választók augusztus 16. és 19. között kapják kézhez az értesítőket és ajánló szelvényeket. A jelöltállítás határideje: szeptember 3.


Molnár Mihályné beszámolt a törvényi változásokról is. Mint ismert, a parlament csökkentette a képviselőtestületek létszámát. A korábbi tíz egyéni és hét listás hely helyett, most nyolcan kerülhetnek egyénileg és hárman listáról a testületbe.


Megváltozott a területi beosztás is. A korábbi húsz szavazókör helyett, ősszel tizenhat helyen adhatják majd le voksukat a városlakók.


A megváltozott választási körzethatárok a Polgármesteri Hivatalban, illetve a városi honlapon megtekinthetők.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák