Ha késve is, de megérkezett a parlagfű-szezon. A rendszeres gyommentesítést helyi rendelet és törvény is szabályozza.
Július elsejétől október második feléig kéthetente ellenőrzi a gyommentesítést a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája Százhalombattán.
A helyi köztisztasági rendelet szerint az ingatlantulajdonosok kötelesek gondoskodni kertjük, udvaruk, földjük, illetve a házuk és az úttest közötti terület tisztántartásáról, hulladék- és gyommentesítéséről. Aki a kötelezettségnek nem tesz eleget, szabálysértést követ el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
A parlagfűvel és egyéb allergén gyomokkal fertőzött ingatlanok tulajdonosaira, használóira az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény vonatkozik. A termelő, illetve a földhasználó köteles a károsítók ellen védekezni, ha azok más, különösen a szomszédos termelők növénytermelési, növényvédelmi biztonságát vagy az emberi egészséget bármely módon veszélyeztetik. Június 30-ig mindenkinek el kell végezni a kaszálást, illetve gyomirtást, megelőzve a parlagfű virágzását, és ezt az állapotot fenn kell tartani a vegetációs időszak végéig, azaz október közepéig. Aki elmulasztja védekezési kötelezettségét, azzal szemben növényvédelmi bírságot szabnak ki, amely 15 ezer forinttól 15 millió forintig terjedhet. A kiszabott összeget és a késedelmi kamatot adók módjára hajthatja be az APEH.
A külterületi ingatlanok gyommentesítésének ellenőrzését az Érdi Körzeti Földhivatal munkatársai végzik. Az ellenőrzések időpontja a Polgármesteri Hivatal honlapján és hirdető tábláján megtekinthető.
A gyommentesítési munkák ellenőrzésében jelentős segítséget nyújtanak a közterület-felügyelet jelzései, valamint a lakossági bejelentések. Ezek és az ellenőrzés alapján eddig huszonegy felszólítást küldtek ki az ingatlantulajdonosoknak, akik határidőre eleget tettek gyommentesítési kötelezettségüknek, ezért bírságot egyelőre senki ellen nem kellett kiszabni – tájékoztatott a Műszaki Iroda.



