Közlekedési baleset történt Dunafüreden a Nap utca és Ilonka utca kereszteződésében július 3-án. Az Ilonka utcán a város irányából a Duna felé közlekedő személygépkocsi az elsőbbségadás-táblát figyelmen kívül hagyva kihajtott a Nap utcára, ahol az elterelések miatt arra járó busszal összeütközött. A vétkes sofőr 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, és eljárást indított ellene az érdi közlekedésrendészet.
Tavasszal indult és még nyár végéig eltart a Damjanich út felújítása. A forgalomelterelések fokozott figyelmet kívánnak a Dunafüreden közlekedőktől. Ezzel szemben sokan úgy használják a szűk kis utcákat, ahogy korábban a Damjanich utat, és gondolkodás nélkül hajtanak át a kereszteződéseken, pedig a legtöbb kereszteződésben a jobbkéz-szabály érvényes. A lezárások érintik az utcák egyirányúságát is, a nyári szezon miatt több a gyalogos és a kerékpáros a kertvárosi, strand közeli utcákon, így még inkább körültekintő vezetésre lenne szükség.
Két rendőrautó és két mentő is villogott a százhalombattai Kodály sétány 8. előtt július 6-án, az esti órákban. Mint később kiderült, egy anyához és lányához hívták ki először az orvosi ügyeletet, majd a mentőt. Az orvos pszichiátriai beutalót állított ki a két személynek, ők azonban nem akartak a mentősökkel tartani, ekkor kérték az egészségügyiek a rendőrség segítségét. Az egyik nővel szemben a rendőrök határozottabb fellépésére volt szükség, de végül a mentőbe már ellenállás nélkül szálltak be.

