Fidesz-fórum

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Megkezdődött a Fidesz-MPSZ és a Fidelitas helyi szervezeteinek őszi előadássorozata. Az első rendezvényre „Jóízű beszélgetés Gergely Gábor asztalitenisz világbajnok újságíróval” címmel szeptember 22-én, este került sor az Ebatta pizzériában.

Papp Miklós, a battai szervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd közölte, hogy Gergely Gábor útban a város felé autóbalesetet szenvedett, ezért nem tud megjelenni a beszélgetésen. A sajnálatos esettől függetlenül a politikáról, gazdaságpolitikáról szóló kötetlen formájú beszélgetésre sor kerül. A kötetlen beszélgetést az est házigazdája, dr. Aradszky András, a párt 8. számú választókerületének elnöke indította el, aki alapvetően bírálta a szocialista kormány(ok) tevékenységét. Többek között úgy vélekedett, hogy az elmúlt választások utáni kormány az „osztogatás kormánya” volt, a bérfejlesztések, szociális juttatások, amiket végrehajtottak, a költségvetési hiány állandó növekedéséhez, az ország eladósodásához vezettek. Az eddigi kormányzási időszakban például a bérnövekedés elérte a 30 százalékot, holott a gazdaság teljesítőképessége maximum 10 százalékot tett volna lehetővé. A Gyurcsány-kormány által meghirdetett „100 lépés’ politikájának nagy része látszatintézkedés, az MSZP elkezdett választási kampányának része - mondta. Szemléltető példának említette az új adótörvényre vonatkozó elképzeléseket, amelyekben a csökkentések ellensúlyozásául szűkítik a kedvezmények körét. Aradszky Andrásnak meggyőződése, hogy pártjuk megnyeri a 2006-os választásokat, ezért fel kell készülni az átgondolt – jövőre kezdődő – választási kampányra, a legfontosabb kormányzati intézkedésekre, így az ország eladósodásának megállítására, a valódi adócsökkentésekre, a közigazgatás, intézményi rendszer reformjára, az olcsóbb állam kialakítására, a privatizáció megállítására. Ez az Orbán Viktor pártelnök által meghirdetett „Kevesebb politika – több munka” jegyében valósítható csak meg.

A Fidesz-MPSZ szervezte következő előadás vendége a tervek szerint Lezsák Sándor lesz, a találkozóra október 27-én kerül sor.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák