Áprilisban három napos krakkói és auschwitzi kirándulásra vitte az Arany János Általános Iskola és Gimnázium gimnazistáit Tima Emese tanárnő. Az alábbiakban erről olvashatunk beszámolót.
Régi álmom vált valóra ezzel az úttal.
Több szempontból is: utazni, lélekben gazdagodni mindig jó. Mint pedagógus szerettem volna egy olyan kirándulást, ahol a gyerekeket nem kell "kötelezni, beterelni" a múzeumokba, ahol a látnivalókért a tapasztalatokért, az élményért önként és szívesen jönnek. És végül utolsó indokom, a tanultakat más a könyvekben olvasni, mint látni, ott a helyszínen "átélni". Különösen igaz ez a holokausztra.
Mikor meghirdettem az utat, egy nap alatt összejött a 30 fő, így bővítettem a létszámot, míg végül 48 fős csapat indulhatott el. Jelentős támogatást kaptam az emlékhely meglátogatásához Az Élet Menete Alapítványtól, amely a rászoruló diákok számára is lehetővé tette, hogy jöhessenek.
Az utazás fáradalmait is elnyomta a hihetetlen látvány, ami elénk tárult, mikor kis csomagjainkat magunk mögött huzigálva betoppantunk Krakkó főterére, a posztócsarnokhoz. ( "Hála" a sok igazoltatásnak, sötétben értünk oda.) A második napot a táborok megtekintésével töltöttük. Megdöbbentő volt a látvány, a tárlók kiállításai. Mindenkiben felmerült a kérdés, miért és hogyan történhetett meg ez? Mindkét tábort végigjártuk, és a buszon is megnéztünk egy a túlélők visszaemlékezéseiből összeállított filmet.
Este ismét Krakkót csodáltuk, egy kis sétát tettünk a Zsidónegyedben (Kazimierz), a Wavelben és a Visztula partján. Élveztük, ahogy a város jelképe, a sárkány tüzet okád, a számtalan csoportkép elkészítése után elindultunk a szállásunkra. A város szívében, a főtéren laktunk, az egész éjjel nyüzsgő élet, a sok műemlék közelsége mindannyiunkat elvarázsolt.
Hazafelé és oda utunkon is felvidéki várakat - Zólyom, Árva – érintettünk, Besztercebányán második világháborús harckocsik, repülők emlékparkját néztük meg. Hazatérve, fáradtan, de élményekkel telve nem gondoltam a folytatásra. Ám azóta a visszajelzések azt mutatják, vissza kell még mennünk.
