A 2009-es év eredményeit értékelte és az idei feladatokat fogalmazta meg a százhalombattai SZÁKOM Kft. április 9-én, a Városháza dísztermében.
Valkai György ügyvezető igazgató bevezetőjében elmondta: a társaság az előre tervezett 24 millióval szemben 48 milliós nyereséggel zárta 2009-et, úgy, hogy rendkívüli feladatok tavaly is voltak, lakossági árat viszont két éve nem emeltek. Ehelyett inkább belső megszorítások történtek: jövedelemcsökkentés, létszámleépítés és költségmegtakarító szerződésmódosítások. A jövőbeli feladatok közül kiemelte a szúnyog- és rágcsálóirtás 2010-től rájuk háruló feladatát, az új eszközök beszerzését, a szennyvíztisztító telep korszerűsítését, valamint a Damijanich út felújításának első lépéseként a vízvezetékek cseréjét. A városban lévő tűzcsapok javítása ugyancsak az idei év feladatai közé tartozik.
Vezér Mihály polgármester elismerését fejezte ki a társaság vezetőinek és valamennyi dolgozójának munkájáért, ezután a részlegvezetők beszámolói következtek.
Idén első alkalommal osztották ki az Év Szolgáltatója Díjat, amelyben ezúttal Fehér István és Wilhelm Károly részesülhetett. Mindketten a közmű részleg dolgozói.
Kriszticsné Tápai Mónika PR-munkatárs a 2009-es "Arany Hangya Díj" felhasználásával kapcsolatban arról számolt be, hogy a napokban négy darab PET és alumíniumdoboz tömörítő présgépet vásároltak, amelyeket a város általános iskoláiban helyeztek el. Ezzel azt szeretnék tudatosítani a diákokban, hogy nem elég szelektíven gyűjteni a hulladékot, szakszerűen is kell a gyűjtést végezni. Mai napig gondot okoz, hogy a palackokat sokan összelapítás nélkül dobják be a konténerekbe, amivel fölösleges és költséges munkát okoznak. A beszoruló levegő miatt ugyanis a begyűjtő gépjárművek nehezen tudják tömöríteni a hulladékot, így többszöri fordulóval lehetséges csak az elszállítása. A présgépek mellett új gyűjtőkonténereket is vásároltak, amelyeket a város különböző pontjain helyeznek el.
A SZÁKOM Kft fontosnak tartja a lakosság, főleg a legfiatalabb nemzedék környezettudatos életvitelét, ezért szervez idén is ezt elősegítő játékos programokat, figyelemfelhívó akciókat.













