Jobbik kampányzáró Százhalombattán

Hegedűs Tamás: Napról napra nő a támogatottságunk Kampányzáró lakossági fórumot tartott a Jobbik Magyarországért Mozgalom Százhalombattán a Pártok Háza dísztermében március 25-én. A vendég a párt gazdasági miniszterjelöltje, Hegedűs Tamás volt, aki többek között arra ösztönözte hallgatóságát: legyenek tudatos vásárlók, magyar termékeket vegyenek. Az intelmet szokatlanul kevesen hallgatták meg.

A kampányzáró fórum vezérgondolata – "Mélyponton a gazdaság" – mindenkit húsbavágóan érint. Egy kérdésre, hogy van-e még olyan magyar termék, amely megállná a helyét a világban, azaz eladható, Hegedűs Tamás így válaszolt:

- Nem sok, de létezik még élelmiszeriparunk, amelynek csupán harminc százaléka van magyar kézben. Legalább harminc millió embert tudnánk élelmiszerrel ellátni, csak meg kellene találni hozzá a piacot. Először persze a saját piacunkat kell megteremteni kielégítő színvonalon. Szomorú, hogy ma az igényeink felét importból szerezzük be. Borunk is van elég, méghozzá jó minőségben, nem ausztrál és chilei bort kellene fogyasztanunk. Versenyképes a gyógyszergyártásunk, van vizünk, jó földünk, amit nem szabad elherdálni. Az a nemzet fog életben maradni, amelyik nem szorul importra, el tudja látni önmagát.


Süle-Szigeti Gábor, a 8. számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje a következőket mondta:

- Megelégeltük, hogy a Parlament választott képviselői nem a haza javát akarják. A Jobbik megerősödése – sajnos - az ország katasztrofális helyzetének is köszönhető. Mindenkit mozgósítanunk kell, csak így tudjuk megmenteni hazánkat a pusztulástól.

A jelölt ezúttal is hangsúlyozta a közösségek, a családok fontosságát, Várnai Péter, a párt helyi alapszervezetének elnöke pedig a néhány nappal korábbi Fidesz fórumon elhangzottakat sérelmezte.


Mint mondta, a közel két órás rendezvényen alig esett szó a FIDESZ-KDNP programjáról, annál több a Jobbikról. Pártja nevében visszautasítja az alantas és személyeskedő kampánypropagandát, egyetért viszont azzal, hogy volt MSZMP-MSZP tagok próbálnak beszivárogni a Jobbik mozgalmába. Maguk mindent elkövetnek ez ellen, az érintett jobboldali pártoknak javasolják, hogy hasonlóan járjanak el. Az a két KDNP-s politikus pedig, akik az elmúlt rendszerben az "MSZMP és a munkásőrség szekértolóiként tevékenykedtek", távozzon a politikai életből!


A Jobbik a "diktatúra haszonélvezőinek magas nyugdíjával egészítené ki a minimál nyugdíjakat". A párt vezetői az utóbbi hetekben egyre magabiztosabbak, hisznek a végső győzelemben. A fórum után megkérdeztük Hegedűs Tamástól, mire alapozzák optimizmusukat.

- Óvatosan szeretek becsülni, de a visszajelzésekből tudjuk, hogy van egy nagyon erős mag, amely tűzön-vízen keresztül is a Jobbikra fog szavazni. Ezek az elkötelezettek emberek legalább a választók tizenöt százalékát teszik kim de, ha a választásokig nem jön ellenünk újabb negatív kampány, reálisnak tartom a harminc százalékos eredményt is, hiszen napról napra nő a támogatottságunk.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák