Kerékpáros baleset

Nyilatkozatot juttatott el szerkesztőségünkbe a február 25-i kerékpáros baleset sérültje, Tóth Mihály, amiben kifejti: nehezményezi, hogy a rendőrség úgy tájékoztatta a nyilvánosságot, mintha ő okozta volna a balesetet, holott ez valójában nem így volt.


A százhalombattai férfi kora reggel biciklivel hajtott át a Damjanich úton a CBA előtt, amikor elgázolta egy autó.


Mivel az orvosi látlelet alapján nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérültnek nyilvánították, az Igazgatásrendészeti Osztály vizsgálja a baleset körülményeit, vagyis, hogy ki volt a felelős – mondta el Kürti István, a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője. Hozzátette: az eljárás során elsősorban két szabály betartását fogják ellenőrizni. Az egyik, hogy az autós megfelelő körültekintéssel közelítette-e meg a gyalogátkelőhelyet, a másik, hogy a kerékpáros a gyalogátkelő-helyen hajtott-e át.
Horváth Valéria őrnagy, az Igazgatósági Osztály vezetője nem kívánt nyilatkozni az ügyről.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák