Magyar érdekről - okosan

  • img

„A magyar érdekekről – okosan” címmel tartott kerekasztal-beszélgetést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) március 12-én az érdi Szepes Gyula Művelődési Központban.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet, az országjáró sorozatot 15 évvel ezelőtt elindító KÉSZ győri szervezetének elnöke, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a mostani a 177. Találkozó, aminek az a célja, hogy a hallgatóság megtudja az igazságot az ország helyzetéről, megismerje a Fidesz-KDNP pártszövetség programját, és hogy tisztázzák, mi is az április 11-i választás igazi tétje.


Az Érdről és a környező településekről érkezett közel négyszáz résztvevő előtt Soltész András kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a szociál-liberális kormány nyolc évét értékelte. Többek között a nyugdíjak reálértékének romlását, a nyugdíjkorhatár felemelését, a gyermekgondozási idő csökkentését, a gáz- és távhő-támogatás megszüntetését, az első otthonteremtés ellehetetlenülését, a fogyatékkal élők és a munkanélküliek romló kilátásait vetette a kormány szemére. Saját terveik közül a családi jellegű adózás bevezetését, az édesanyák részmunkaidős foglalkoztatását, a gyermekvállalás ösztönzését emelte ki.


Varga Mihály, fideszes országgyűlési képviselő véleménye szerint három párti parlamentre kell felkészülni, és arra, hogy az "ígérgető" párt (MSZP) és a "hergelő" párt (Jobbik) semmilyen felállásban nem lehet kormányzati tényező, így ez a feladat a "reális pártra", a FIDESZ-re hárul. Magyarország lemaradását alátámasztó rövid nemzetközi kitekintésébe ágyazva vázlatosan érintette az elkerülhetetlen elszámoltatás, az egymillió munkahely kérdéskörét, a határozott, a kiszámítható és átlátható kormányzati politika szükségességét. Fontos feladatnak nevezte a hazai kis- és középvállalkozások támogatását, mert sokkal inkább ezekre támaszkodva lehet megoldani gazdasági bajainkat, mint a multinacionális vállalatokkal.


Giró-Szász András politológus, a Századvég Alapítvány elnöke elmondta, hogy egy EU-s felmérés szerint a legpesszimistább nemzet a magyar, és ehhez járul az ország kritikán aluli erkölcsi állapota. Ennek persze megvannak a történelmi gyökerei, mint Trianon, az 1947.évi kékcédulás választások, de oka a mostani kormányzat kudarca is. Hiányzik belőlünk az egységes nemzettudat, nem vagyunk képesek érzelmeinken felemelkedni, és sajnos így is választunk. A Jobbik megjelenésével a korábbi kétpólusúság megszűnt, s komoly kihívás a szélsőségesség ilyen arányú hazai megjelenése. A Jobbik az egyetlen erő, amely a FIDESZ kétharmados többségét megakadályozhatja. Végezetül azt ajánlotta mindenkinek, hogy értékelje reálisan a helyzetet, s válasszon olyan pártot, amely tudja a kiutat, s ez a párt a FIDESZ. A belső erők által szétszabdalt MSZP nem lehet reális alternatíva.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák