Lehet még kapni oltóanyagot, és nem fejeződött be a járvány, továbbra is a H1N1 fertőzés megelőzését javasolja dr. Katona Ildikó tiszti főorvos.
Országosan csökkentek, térségünkben azonban két százalékkal, Százhalombattán pedig valamivel nagyobb mértékben emelkedtek az influenza és influenzaszerű megbetegedések.
A H1N1 megbetegedések decemberben, az 50. héten érték el első csúcspontjukat, akkor 4-5 tíz ezrelék volt a morbiditás, vagyis 100 ezer emberből 400-500 betegedett meg, jelenleg ez az érték csak 150.
A pandémiás előre jelzések alapján két-három hét múlva várható a járvány második csúcspontja. Ha folytatódnak az oltások, időben tovább tart majd a hullám, de kevesebb megbetegedés várható.
Országosan a lakosság egyharmada, térségünkben 28,8 százaléka vette fel az újinfluenza elleni oltást. Dr. Katona Ildikó hangsúlyozta: a több mint 90 halálos áldozat közül csupán egyetlen személy volt beoltva, amely nagyon jó aránynak mondható. A H1N1 elleni védőoltás nem biztosít százszázalékos védelmet a fertőzés ellen, de az adatok alapján nagyon hatékony.
Mivel a lakosság oltakozó szándéka jelentősen csökkent, a négy nemzetközi oltóhely kivételével már nem működnek az oltópontok. Aki szeretne védekezni, a háziorvosától kell receptet kérnie.
Térségünkben 12 egyéni H1N1 fertőzöttet regisztráltak, akik közül hárman meghaltak, emellett egy budaörsi és egy herceghalmi iskolában alakult ki fertőzés, amely során összesen négy gyereknél lett pozitív a H1N1 teszt. Emellett nagyon sokan áteshettek a fertőzésen úgy is, hogy nem tartották szükségesnek az orvosi vizsgálatot, illetve a H1N1 igazolását.
Az ÁNTSZ lefolytatta a vizsgálatot annak a százhalombattai gyermekorvosnak az ügyében, aki nagy valószínűséggel szándékosan akadályozta a gyerekek iskolai beoltását, és a jelentéseket az orvosi kamara etikai bizottságához továbbította.
A tiszti főorvos szerint aki még nem oltatta be magát, annak továbbra is érdemes ezt megtenni, a H1N1 vírus ugyanis a szezonális influenzához képest sokkal nagyobb arányban követel halálos áldozatokat, különösen a terhes nők körében. Egyikük éppen a szomszédos településen, Érden élt.

