Minden kivitelezői tevékenységet folytató, illetve arra készülő vállalkozás köteles az erre irányuló szándékát a vállalkozói kivitelezői névjegyzéket vezető Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához legkésőbb 2010. január 31-ig bejelenteni.
Dr. Kupcsok Lajos, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára tájékoztatása szerint a hatályos építési törvény előírásai szerint üzletszerű gazdasági tevékenységként építőipari kivitelezési tevékenységet csak az folytathat, akinek tevékenységi körei között az építőipari kivitelezői tevékenység szerepel, és rendelkezik a tevékenységhez alkalmas székhellyel, illetve telephellyel, valamint megfelelő szakképesítéssel, vagy legalább egy szakképesítéssel rendelkező szakmunkással. A bejelentés elmulasztása nagy összegű büntetéssel szankcionálható.
Az alábbiakban közreadjuk a bejelentéssel kapcsolatos tudnivalókat.
Tájékoztató a vállalkozó kivitelezői nyilvántartásba vételéről
Valamennyi építőipari kivitelezési tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozásnak legkésőbb 2010. január 31-ig be kell jelentkeznie a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához. A kormány az építési beruházások megvalósításának elősegítésére, a lánctartozások visszaszorítása érdekében ebben az évben több jogszabály módosítását kezdeményezte. A jogszabály-módosítások eredményeként kötelezően elrendelte az építőipari kivitelezői nyilvántartás kialakítását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál.
Az LXXVIII. Építési törvény 39. § (2) alapján üzletszerű gazdasági tevékenységként építőipari kivitelezési tevékenységet (a továbbiakban: vállalkozó kivitelezői tevékenység) az folytathat,
akinek az építőipari kivitelezői tevékenység a tevékenységi körei között szerepel, továbbá
kivitelezési tevékenységhez alkalmas székhellyel, illetve telephellyel rendelkezik,
aki rendelkezik az általa folytatott kivitelezési tevékenységi körének megfelelő szakképesítéssel, vagy legalább egy – vele tagsági, alkalmazott, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló (pl: megbízás) – ilyen szakképesítéssel rendelkező szakmunkással és
aki az 1997. évi LXXVIII. Étv. 39/A § alapján az építési hatósági engedélyhez kötött tevékenységek folytatása esetén felelős műszaki vezetői feladatok ellátására alkalmas személyt alkalmaz munkaviszonyban, tagsági, vagy megbízási jogviszonyban.
Minden vállalkozó kivitelezői tevékenységet folytatni kívánó vállalkozás és egyéni vállalkozó köteles az erre irányuló szándékát a vállalkozó kivitelezői névjegyzéket vezető Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához bejelenteni. Köteles továbbá az EGT tagállamokból, a szabad szolgáltatásnyújtás jogával rendelkező valamennyi szolgáltató határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő vállalkozó kivitelezői tevékenységét az MKIK-hoz bejelenteni.
Azon vállalkozások/vállalkozók, akik kivitelezői tevékenységüket 2009. október 1. előtt már folytatták, illetve megkezdték, azok ezen bejelentésüket legkésőbb 2010. január 31-ig kötelesek megtenni. Azon vállalkozások/vállalkozók, akik kivitelezői tevékenységüket 2009. október 1. után kezdik meg, azok bejelentésüket a kivitelezői tevékenység megkezdését követő, legkésőbb 5 munkanapon belül kötelesek megtenni.
A bejelentés módja:
A http://regisztracio.kivreg.hu/web/index.php?frame=Registration linkről, illetve a MKIK honlapjáról (www.mkik.hu) elérhető elektronikus regisztrációs szoftver számítógépen való kitöltésével lehet a bejelentést megtenni. Számítógéppel nem rendelkező ügyfelek vagy az MKIK-nál, vagy a területi kamarák ügyfélszolgálatain ingyenesen beszerezhető, nyomdai úton előállított nyomtatványkitöltése és cégszerű aláírása után, postai úton nyújthatják be regisztrációs kérelmüket az MKIK Építésügyi Regisztrációs Iroda – 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. címre, vagy személyesen is benyújthatják valamennyi területi kereskedelmi és iparkamara ügyfélszolgálatán.
A bejelentést követően, az esetleges változás bejelentési kérelmüket ugyan ezen űrlap felhasználásával tehetik meg. A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara ügyfélszolgálata: 1056 Budapest, Váci u. 40. IV. emelet H-Cs: 8-11 és 13-15 Tel.: 317-7666 P: 8-12 Az adatlap két részből – kötelezően kitöltendő és önkéntesen megadható adatokból – áll. A nem kötelező jelleggel megadható adatok közlése a nyilvántartási szám kiadását nem befolyásolja, de a közölt adatok valódiságáért az adatközlő felel. A bejelentő által közölt, a nyilvántartásban szereplő adatok valódiságát mind az építésfelügyeleti hatóság, mind az MKIK, valamint a területi kereskedelmi és iparkamarák ellenőrizhetik. A benyújtott kérelmek, csak az igazgatási szolgáltatási díj – az MKIK elkülönített számláján történő – jóváírását követően bírálhatók el.
Az 5000 Ft-os igazgatási szolgáltatási díjat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) MKB Bank Zrt-nél vezetett 10300002-20373432-71933285 számú számlájára, igazgatási szolgáltatási díj megjelöléssel és a befizető adószámának feltüntetésével kérjük átutalni, vagy a kamaránál készpénzben befizetni. A kérelem befogadásáról, illetve a nyilvántartásba vételről a nyilvántartási szám közlésével az MKIK Építésügyi Regisztrációs Irodája (1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8.) írásbeli értesítést küld.
A vállalkozó kivitelezők nyilvántartása nyilvános, azaz Interneten az MKIK weblapjáról szabadon elérhető. A vállalkozó kivitelezői nyilvántartás tartalmazza a bejelentő által közölt adatokon túl a bejelentő nyilvántartási számát, a nyilvántartási szám hatályának időtartamát, a bejelentő elektronikus levélcímét, telefaxszámát, illetve telefonos elérhetőségét, ha ezen adatok nyilvánosságra hozatalához a bejelentő hozzájárult, az MKIK-hoz vagy építésfelügyeleti hatósághoz beérkezett panaszok és kivizsgálásuk megállapításait, az építési felügyeleti, a munkaügyi, a munkavédelmi biztonsági ellenőrzések eredményét, az eljáró hatóságok jogerős határozatainak rendelkező részeivel, a nyilvántartásból való törlés tényét, az alapul szolgáló ok megjelölésével, az MKIK által külön szolgáltatásként működtetett, a vállalkozó kivitelezők önkéntes adatszolgáltatásán alapuló – bejelentő által közölt – adatokat is. A vállalkozó kivitelezők nyilvántartása részét képezi azoknak a szolgáltatóknak a névjegyzéke, amelyeknek az építésfelügyeleti hatóság, vagy a nyilvántartásból való törlésével az MKIK jogerősen megtiltotta a vállalkozó kivitelezői tevékenység folytatását.
Kapcsolódó jogszabályok:
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről
1997. évi LXXVIII. törvény, Étv.
2009. évi. LXXVI törvény, Szolgtv.
2004. évi CXL. törvény, Ket.
Mely építőipari tevékenységekre terjed ki a jogszabály előírása?
4110 Épületépítési projekt szervezése 4120 Lakó-, nem lakóépület építése 4211 Út, autópálya építése 4212 Vasút építése 4213 Híd, alagút építése 4221 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése 4222 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése 4291 Vízi létesítmény építése 4312 Építési terület előkészítése 4313 Talajmintavétel, próbafúrás 4321 Villanyszerelés 4322 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés 4329 Egyéb épületgépészeti szerelés 4331 Vakolás 4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése 4333 Padló-, falburkolás 4334 Festés, üvegezés 4391 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés 4110 Épületépítési projekt szervezése 411001 Ingatlanberuházás, -eladás 412001 Épület-karbantartás, építőmesteri fenntartási munkák 412002 Magasépítő-ipari munkák végzése (általános kőművesmunkák) 412003 Előre gyártott (nem saját gyártású) építmény helyszíni összeszerelése, felállítása 412004 Műemlék építmény helyreállítása, restaurálása 412005 Saját gyártású faépület helyszíni összeszerelése, felállítása 412006 Saját gyártású műanyag épület helyszíni összeszerelése, felállítása 4211 Út, autópálya építése 421101 Útépítés 421102 Térburkolás 421103 Jelzések felfestése 421104 Repülőtéri futópálya építése 4212 Vasút építése 4213 Híd, alagút építése 4221 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése 422102 Vízicsatorna-, közműépítés 422103 Gáz- és egyéb energia-csővezeték építése 422104 Automata öntözőrendszer telepítése 422105 Kútfúrás 4222 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése 422202 Villamos közmű építése 422203 Távközlési hálózat építése 4291 Vízi létesítmény építése 429904 Sportjátéktér-építés 4311 Bontás 431102 Robbantással végzett épületbontás 4312 Építési terület előkészítése 431201 Gépi földmunkák végzése 431202 Kézi földmunka végzése 431301 Talajmintavétel, próbafúrás 4321 Villanyszerelés 432102 Vagyonvédelmi, riasztóberendezések felszerelése, javítása 432103 Antennaszerelés (helyhez kötött) 432104 Elektromos napelem szerelése 432201 Gázvezeték- és -készülékszerelés 432202 Központi fűtés és csőhálózat szerelése (nem elektromos) 432203 Szennyvízcsatorna-, vízvezetékszerelés 432204 Szellőző-, légkondicionáló berendezés szerelése 432205 Nem elektromos napkollektor szerelése 4329 Egyéb épületgépészeti szerelés 432902 Felvonó, mozgólépcső szerelése 432903 Kerítés, rács felszerelése 432904 Felvonó-karbantartás, -javítás 432905 Épületlakatos szerkezet szerelése 432906 Hang- és hőszigetelés 4331 Vakolás 433102 Gipsz- és terrakottaszobrászat (helyszínen végezve) 4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése 433201 Árnyékoló, roló, napellenző, reluxa felszerelése, javítása 433202 Redőnybeszerelés, -javítás 433203 Nyílászáró, beépített bútor beszerelése 433204 Álmennyezet-szerelés 433205 Gipszkartonszerelés 4333 Padló-, falburkolás 433301 Épületburkoló-ipari munkák 433302 Fapadlózás és műanyagburkolás 433303 Műkőkészítés (helyszínen végezve) 433304 Parkettacsiszolás, -lakkozás 433305 Tapétázás 433306 Épületkövezés 4334 Festés, üvegezés 433401 Szobafestés, mázolás 433402 Üvegezés 433403 Építmény, faszerkezet gomba, kártevő és korrózió elleni védelme 433902 Sírkő felállítása, javítása, felújítása, tisztítása, bontása helyszínen 433903 Szögbelövés 4391 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés 439101 Tetőfedés 439102 Bádogozás 439103 Tetőszerkezet-építés (ácsolás) 439104 Tetőszigetelés 439902 Vízszigetelés 439903 Állványozás, dúcolás 439904 Speciális kőművesmunkák 439905 Cserépkályha-építés 439906 Speciális vasbetonszerelés 439907 Kazán és kemence kőművesmunkái 439908 Gázkéményszerelés 439909 Építményfenntartás ipari alpinista módszerrel 439910 Zsaluzás 439911 Saját gyártású fémszerkezet helyszíni szerelése 439912 Kútásás 439913 Épületszobrászat, kőfaragás (helyszínen) 439914 Kandallóépítés (dko.hu)

