Tragédia nem történt, de több százhalombattai családnak okozott jelentős anyagi károkat a július 11-én és 12-én lezúduló hatalmas mennyiségű eső. Az óvárosból egy négyfős családot az Átmeneti Szállóra kellett telepíteni, a tűzoltók, a Polgármesteri Hivatal és a Polgárvédelmi Kirendeltség kármentő munkáját több megyei tűzoltó egység, valamint helyi és környékbeli cégek segítették.
Kerteket, pincéket, mélygarázsokat, néhány helyen lakóépületeket öntött el a víz, a legnagyobb károk Óvárosban – a Géza fejedelem, Lehel, Hajós és Evezős utcában, valamint Dunafüreden – a Szellő és Tavasz utcában - keletkeztek. A Lehel utcában július 11-én hajnalban fél méter magasan hömpölygött az áradat. A víz alá került pincékben és garázsokban háztartási berendezések – kazánok, hűtőládák, mosógépek –, néhány helyen autók és egyéb holmik mentek tönkre, több százezer forintos kárt okozva a tulajdonosoknak. A Polgármesteri Hivatal segítséget kínál a biztosítókkal történő kárrendezéshez. A Beruházási és Városüzemeltetési Csoportnál (542-139) kiállítják a szükséges jegyzőkönyveket.
Július 11-én, reggel hat órától több mint húsz ingatlanból szivattyúzták a vizet és az iszapot, több lakóépületnél homokzsákokkal vették körbe a veszélyeztetett helyeket. Öt önkormányzati tűzoltó egység és három FER TV egység mellett Ceglédről, Dabasról, Sárbogárdról, Székesfehérvárról, a fővárosi V. kerületből, Szentendréről érkeztek a tűzoltók a battai lakosság segítségére. A lapátolásban és a homokzsákok kiosztásában, feltöltésében a Lián Kht alkalmazottai segédkeztek, és a polgári védelem a környéken található összes szivattyút hadrendbe állította. Ebben sokat tudott segíteni a MOL Rt Dunai Finomító és a DE Rt is. A kiemelt vizet három érdi „szippantós” vállalkozó szállította el.
A bajba került lakosságtól a legtöbb bejelentés – hatvan felett – július 11-én érkezett, de a segélyhívások 12-én ás 13-án is folytatódtak. A Polgármesteri Hivatal és a polgári védelem munkatársai egész idő alatt járták a várost, minden érintett helyre eljutottak, és megtették, amit lehetett – mondta Kecskés Zsolt, a Százhalombattai Polgárvédelmi Kirendeltség vezetője.
Abban minden megkérdezett szakember egyet értett, hogy a katasztrófahelyzetet nem lehetett előre látni, így megelőzni sem. A város csatornahálózata jó állapotban van, de ezeket a rendszereket nem lehet ilyen extrém mennyiségben lezúduló víz befogadására tervezni, és sehol sem tervezik így. Hogy pontosan mennyi eső zúdult le a két nap alatt, nem lehet megmondani, de többen úgy nyilatkoztak: egy egész nyári mennyiség. Más kérdés, hogy sokkal kisebb lehetett volna a kár, ha a kertes városrészekben tíz-tizenöt éve még teljes esővizes és szikkasztóárok-rendszert megfelelően karban tartották volna az ingatlantulajdonosok. Mivel azonban ezek az árkok többnyire szárazak voltak, nagyon sokan döntöttek úgy, hogy nem bajlódnak a fűnyírással, a tisztántartással, és építési sittel, zöldhulladékkal vagy egyéb módon feltöltötték azokat.
Tüske László alpolgármester szerint a képviselő-testületnek át kell gondolnia az árkok rendben tartásának újbóli szabályozását és ellenőrzését. A polgármester szabadsága miatt az alpolgármester vezette a július 11-én összeült Védelmi Bizottság munkáját. Több döntést is hoztak, egyebek mellett arról, hogy a vagyonmentés során elsőséget kell élvezniük a lakóházaknak a melléképületekkel szemben, és a további károk megelőzése végett megszervezték a homokzsákok kihelyezését, a vízelvezető árkok tisztítását és újabbak ásását a Hajós illetve a Kormányos utcában. Döntés született arról is, hogy a beázott ingatlanokból a Szákom Kft térítésmentesen elszállítja a tönkrement ingóságokat. (Ezt a diszpécserszolgálatnál, a 359-169-es telefonszámon lehet kérni.) Mivel a vízözön árnyékszékeket is kimosott, továbbá olyan helyeken, ahol az ingatlantulajdonos az esővíz-elvezetést a szennyvízcsatornába kötötte, feltört a szennyvíz, a teljes város fertőtlenítésére is sor kerül. Ezt a munkát, valamint a soron kívüli lárva- és szúnyogirtást a Profitox Kft végzi el. Mivel az érintett terülteken nem folyik mezőgazdasági kistermelés, Százhalombattán nem volt szükség a kistermelőktől vásárolt zöldségek betiltására, mint például Érden.
Tüske László elmondta, hogy az önkormányzat minden tőle telhető segítséget megadott a bajba jutott embereknek, és nyilván az anyagi károk enyhítésében is számíthatnak a város támogatására. Ehhez azonban természetesen a képviselő-testület egyetértésére van szükség.
Kecskés Zsolt arról tájékoztatott, hogy a megyei vis major keret kimerült, de számítani lehet rá, hogy a rendkívüli helyzetre tekintettel a központi támogatás is érkezik a lakosság kárának enyhítésére.













