Legyünk óvatosak és gyanakvóak!

  • img
  • img
  • img

A betöréses lopások elleni védekezésre hívta fel a figyelmet az Érdi Rendőrkapitányság kiállítással egybekötött vagyonvédelmi fórumán Érden. A szakemberek nagyobb érdeklődésre számítottak.

Ajtókat, ablakokat, rácsokat, fóliákat mutattak be a kiállításon - ezekkel megelőzhetők lennének a betörések, vagy legalább is nehezebbé tehetnénk a betörők dolgát. Féltucatnyi biztonságtechnikai cég vonultatta fel korszerű berendezéseit, a résztvevőket elsősorban az árak érdekelték, a bemutatóra és a szolgáltatásokra kevésbé voltak kíváncsiak.

 - Érthetetlen számunkra a csekély érdeklődés, hiszen a betöréses lopások elleni védekezés fontos feladat mindnyájunk számára – nyilatkozta Szigetvári Szilvia, az Érdi Rendőrkapitányság szóvivője. Többen viszont a biztosító társaságok hozzáállását kifogásolták egy-egy kárrendezés során.

Azért néhány rendőrségi jó tanácsot érdemes megszívlelni biztonságunk érdekében. Azzal mindenki egyet érthet – hangzott el -, hogy a biztonsági zárak, hevederzárak, rácsok, mozgásérzékelő világítások felszerelése megnehezítheti a betörők dolgát, sőt el is téríthetik őket a bűnös szándéktól.  A szomszédok szintén sokat tehetnek egymásért, azzal például, hogy rendszeresen kiürítik a távol levő postaládáját. Az egymásra figyelés fontos, de a legnagyobb védettséget és biztonságérzetet az elektronikai távfelügyeleti rendszerek jelentik. Sajnos, az is gyakran előfordul, hogy maguk a lakók engedik be a bűnelkövetőket, akik önkormányzatra, vízművekre, nyugdíjintézetre, óraleolvasásra hivatkoznak. Gyakori az is, amikor rendőrnek adják ki magukat, így csapva be főleg az idős embereket. Jól bevált trükk, hogy hivatalos helyről érkező ügyintézőként ígérnek juttatásokat, hoznak ajándékot vagy csak a nyugdíjszelvényt szeretnék ellenőrizni. Ne dőljünk be, a valóban hivatalos személyek többnyire írásos értesítést küldenek jövetelükről. Legyünk gyanakvóak akkor is, ha ismeretlenek meglepően jó ajánlatokkal keresnek meg bennünket! – tanácsolják a rendőrségi szakemberek. Az éberség, egymásra figyelés életeket és vagyontárgyakat menthet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák