„A Jobbik, mint nemzeti erő lehet a legfőbb garanciája nemzetünk felemelkedésének!” – hangzott el a párt százhalombattai nagygyűlésén november 15-én. Ilyen és ehhez hasonló mondatok repkedtek a levegőben.
Mindenki azt "kapta ki" magának, amelyik számára a legszimpatikusabb volt, illetve amire éppen szüksége volt a lelkének és a szívének. A majd három óra alatt kapkodhatták a fejüket a hangzatosabbnál hangzatosabb kifejezésektől a hívek, főleg azok, akik először vettek részt jobbikos rendezvényen.
A vasárnapi ebéd utáni csendes sziesztát váltotta fel a nagygyűlés, amely megtöltötte a Barátság Művelődési Központ színháztermét és színpadát. Zászlós fiatalok a színpadon és lelkes párttagok vagy szimpatizánsok a nézőtéren. Előtte a sajtótájékoztatón a pest megyei pártvezér Korondi Miklós már bemelegített: a 2006-os őszi események késztették a Jobbikot, hogy minél jobban megszervezzék önmagukat, megerősítve ezzel a nemzeti oldalt - mondta. A cél: minden településen szervezetet szeretnének kiépíteni. Pest megyében jól haladnak, a 187 település közül már 119-ben jelen vannak, a battai régióból tíz település képviseltette magát az eseményen. Büszkék rá, hogy mára második erővé nőtte ki magát a párt Magyarországon, amely – szerintük – 25-30 százalékon áll.
- Az emberek igazi, gyökeres változást akarnak, ami radikális fellépés nélkül nem megy. Még levegőt is csak radikálisan szabad venni! – mondta nagy lélegzetvétel után Korondi Miklós, aki színpadi beszédében is megismételte a fentieket, kiegészítve például azzal, hogy nincs nemzeti erő az Országgyűlésben.
- Sem jobb, sem baloldal nincs! – folytatta a pulpitusról. Csak két oldal van: nemzeti érzelműek tábora és nemzetellenes globalisták! Magyarországnak egyetlen egy kiugrási lehetősége van, a régi, jól működő oktatási rendszer visszaállítása! Ellopták az emberektől az istenhitet, az erkölcsöt és a nemzettudatot, ezt vissza kell adni nekik. Az egészségügyi rendszert is újra kell építeni, mert beteg emberekkel nem lehet társadalmat építeni. Egészséges társadalmat működtetni olcsóbb, mint beteget. Igen nagy takarításra van szükség minden szinten! A magyar földet is meg kell menteni a külföldiektől, mert ha ezt a közvagyont is kiveszik a kezünkből, végünk van! A jövőben ugyanis nem az olajért, hanem a vízért folynak majd a háborúk, a mi földünk pedig gazdag ásvány- és termálvízben. A tavaszi választás arról fog szólni, hogy lesz-e még Magyarország, hagyunk-e hátra valamit a gyermekeinknek, az unokáinknak.
Végül rátért a pártok jellemzésére. Az MSZP-t még a nevükben is hazugnak tartja, mert se nem magyar, se nem szocialista és mindenre képes a hatalomért. Az SZDSZ mákvirágok gyülekezete, az MDF rendszerváltó, s mi lett belőle, "Herényire zsugorodott", a MIÉP megásta saját sírját, a KDNP-nek nincs önálló szervezete, a Független Kisgazdapártról csak annyit jegyzett meg: fontos lenne, hogy független legyen, a Fidesz-szel pedig csupán egy igazi közös pontjuk van: "Ezt az egész ballib bűnbandát azonnal el kell takarítani!" "Azt hittük, az öszödi böszménél mélyebbre már nem lehet süllyedni, de jött a libás Gordon, aki miatt családok mentek tönkre, sokan öngyilkosok lettek. Vajon tud-e ezek után még tükörbe nézni?" – kérdezte a szónok.
Szavai összecsengtek a nagygyűlésen szintén felszólaló ifj. Hegedűs Lóránt református lelkészével, aki szintén azt emelte ki beszédében: "A legrövidebb úton kell megszabadulni ettől a haramia, rabló politikai elittől, társaságtól! Igazságtételre van szükség! Ha vissza akarjuk szerezni az országunkat, komolyan kell venni a radikalizmust! Fel kell ébreszteni a népet! A jövő évi választás nem karrierről, egyéni egzisztenciákról, hanem népünk életéről szól."
Várnai Péter, a helyi alapszervezet elnöke arról beszélt, hogy nem a Jobbik adósította el az országot, butította le a lakosságot, züllesztette le a rendőrséget, szüntette meg a honvédséget.
- Nem a magunk fajták hazudtak reggel, délben, este, nem mi züllesztettük le az országot – mondta. Bűneik az egekbe szöknek, ezért ígérhetjük, törvényes eszközökkel elszámoltatjuk a vétkeseket, el kell nyerniük méltó büntetésüket! Rend a lelke mindennek! A gonosz diadalához az kell, hogy a jók tétlenek maradjanak. A Magyar Gárda mozgalom soha nem bántott senkit, inkább segített az elesetteken.
Várnai Péter arról is tájékoztatott, hogy a régióban egyre több a tagja és a szimpatizánsa a Jobbiknak. Végül a nagygyűlés résztvevői "Adjon az Isten szebb jövőt"-tel búcsúztak el egymástól.