Újabb szabadidőközpont nyílt Százhalombattán: a Grál Lovas Klub Kft. tulajdonába került, felújított és továbbfejlesztett, óvárosi Tóth-tanya. Bár sok még a tennivaló – mondta Szilágyi Gábor ügyvezető – megtörtént már a „próbaüzem”, az őszi szünetben tucatnyi iskolás táborozott a létesítményben.
A tanya – ahogy a lakótelepi utca is - Tóth László villamos mérnökről kapta a nevét, aki Kandó Kálmán munkatársa is volt. Tőrei Tóth László az előző századfordulón élt, egyebek mellett a korát meghaladó, korszerű tanyát épített Százhalombattán. Ma is látható az egykori szélkerék váza. A szerkezet kettős célt szolgált: villamos energiát termelt és vizet szivattyúzott a kútból a gazdaság, a háztartás ellátására. A mérnök fia, ifjabb Tőrei Tóth László az agrárpályát választotta. Feleségével, Kovács Klárával együtt Kanadába emigrált 1949-ben, az özvegy és a leszármazottak ma is ott élnek. A sógori kapcsolat révén idősebb Kovács Miklós agrármérnök évekig bérelte a tanyát. Traktorállomást is üzemeltettek itt, az épület pedig hamarosan ebek harmincadjára került. A Kovács-család a 70-es években szedte rendbe a tanyát, majd itt működött ifjabb Kovács Miklós Mokány Lovas Klubja.
A Grál Lovas Klub Kft. két évvel ezelőtt vásárolta meg az ingatlant a mintegy két és fél hektáros telekkel együtt, de az uniós elvárásoknak is megfelelő lovarda engedélyeztetése sokáig húzódott. A társaság – elmondásuk szerint – nem a többi helyi lovardával versenyezve, hanem azokat kiegészítve keresi helyét, és sajátos célokat fogalmaz meg.
Szilágyi Gábor ügyvezető kiemelte, hogy az idelátogató családoknak nem kell föltétlenül pénzt költeniük. Sétálhatnak a parkban, beszélgethetnek, olvashatnak, a gyerekeket homokozó és játszótér várja. Ingyen látogathatják az állatsimogatót, amelyben őshonos magyar háziállatokat tálalnak. Megsimogathatják a rackajuhokat, a kecskéket és a gidákat, a szárnyasokat, felülhetnek a szamárra, a pónira, és kedvükre etethetik az állatokat.
Terveik szerint a főépület alsó szintjén melegkonyhát rendeznek be, étkező és közösségi terem, kávézó, söröző, nappali várja a vendégeket. A felső szinten és a tetőtérben apartmanokat alakítanak ki, az egyik melléképületükben pedig nyári táborozó hely lesz. A korszerű istálló huszonhét ló ellátására alkalmas. A társaságnak tíz saját lova van, tizenhét helyen pedig bértartást vállalnak. A fedett lovarda építését tavasszal folytatják.
Fő profiljuk a lovagoltatás – emeli ki az ügyvezető -, de a magas szintű oktatás mellett azt is nagyon fontosnak tartják, hogy minél több városlakó ismerkedjen meg a lovakkal, a lovaglással. "Elvégre lovas nemzet voltunk" – mondja.
Erdei iskolákat is szeretnének fogadni, és megállapodást készítenek elő a "Matrica" Múzeummal. "Sportra, egészségesebb életmódra próbáljuk majd ösztökélni a gyerekeket és a felnőtteket" – összegez Szilágyi Gábor. És hogy miért maradt Tóth-tanya a Tóth-tanya? Ez volt a leszármazottak óhaja, és ezzel kívánnak emléket állítani a hajdani neves mérnöknek.









