Az utóbbi időben rohamosan csökkent a Százhalombatta és Tököl között közlekedő komp kihasználtsága – mondta el a Halom Televíziónak Lerner János, az átkelőhajó üzemeltetője. Elsősorban a válságnak tudja be a visszaesést, ugyanis megálltak az építkezések, nem járnak a vállalkozók, nincs mozgás. Takarékoskodni csak a személyi kiadásokon tud, ezért már az egyik hajóvezető helyére ő maga állt be, de ennél nagyobb megszorításokra már nem képes. Ebben az évben másfél millió forintos ráfizetést könyvel el az átkelésen, ez már olyan mértékű deficit, hogy nem éri meg üzemeltetni. Hozzátette: becsületből ezt az évet még végigviszi, de nagy a valószínűsége, hogy jövőre leállítja a kompot. Jelenleg a téli menetrend van érvényben, ami azt jelenti, hogy a hajó csak reggel 7 és délután 16 óra között közlekedik. (Halom TV)

