Szalai Attila ’68-as születésű, harminc évig sportolt, ebből tíz évig versenyszerűen. Önkormányzati képviselő, a Szamuráj 07 Őrző-védő Kft szakmai igazgatója, elnöke a SZÁCIT Sport és Közrendi Szakkollégiumának, gazdasági alelnöke a Pest Megyei Vagyonvédelmi Kamarának, elnökségi tagja a százhalombattai polgárőr egyesületnek. A műegyetem felsőfokú biztonságszervező szakának hallgatója. Polgármesterjelölt.
- Hanem?
- A balatoni nyaralómban, vagy Szentendrén építkeznék.
- Nehéz megélni az őrző-védő szakmából?
- Nem.
- Önnek még egy több ezer példányos ingyenes újság kiadására is telik…
- Ez nem újság, hanem szórólap. Egyébként ketten keresünk a feleségemmel, és a tágabb család is segít.
- Ennyire azonosulnak a véleményével?
- Igen! Persze nem kritika nélkül.
- Ön kiknek a véleményére hallgat?
- Minden témában más szakemberére és olyan emberekre, akik nyitottak.
- Igaz, hogy zsoldosként harcolt a balkáni háborúban?
- Nem. Kétszer táncosként jártam Jugoszláviában, és nyaraltam a horvát tengerparton.
- És az igaz, hogy idegenlégiósnak is jelentkezett?
- Butaság. Mindenki tudja, hogy Marseillesben lehet jelentkezni, én azonban Franciaországban csak átutazóban jártam.
- Hogy értette, amikor azt mondta: „vendettát hirdet” azok ellen, akik édesapja emlékét sértették meg egy internetes fórumon?
- Ez butaság, nem használtam ilyen kifejezést. Tény, hogy nagyon fájlalom, ha a politikai ellenfeleim a családom tagjaival foglalkoznak.
- Amikor Szentendrét emlegeti, ön is mások magánéletével foglalkozik.
- Kinek a magánéletével?
- Azt biztosan nem tagadja, hogy régóta vonzódik a küzdősportokhoz, a stratégiai tudományokhoz. Honnan ered ez az érdeklődés?
- Nem tudom, de valóban, minden egyes politikai megmozdulásomat, kampányomat a hadtudományi ismereteimre építem. A hadtudomány maga az élet, életszerű következtetéseket von le. A stratégiai alapelveket számomra mindig igazolja a gyakorlat. Legfontosabb először megismerni, majd elemezni az ellenfelet.
- A gyenge pontok miatt?
- Nem. Lehet, hogy amit erősségének gondol, éppen az a gyengéje. Az elemzésre kell építeni a taktikát.
- A dezinformálás is a stratégia része?
- Nem. Arra való, hogy megtudjam, kiben nem bízhatok.
- Honnan szerzi a stratégiai ismereteit?
- Rengeteget költök könyvekre.
- Vannak történelmi példaképei?
- Igen, de nem a nagy hódítók, hanem azok, akik a társadalommal is foglalkoztak, vagyis nemcsak romboltak, építkeztek is.
- Igaz, hogy a százhalombattai szabad demokrata alapszervezet öt-hat arányban önt választotta polgármesterjelöltnek?
- Öt hét arányban, nem vita nélkül, és ezek a viták még most sem ültek el.
- Ön már nagyon korán megfogalmazott ilyen ambíciókat. Erre utal szórólapja címe is, továbbá, hogy már a 2002-es választások után megkeresett ellenzéki képviselőket azzal, hogy támogassák.
- A szórólapom címe arra utal, hogy lehetne a polgármesteri munkát jobban is végezni. Az pedig, hogy 2002-ben kértem volna támogatást más pártok képviselőitől, badarság. Idén tavasszal tettem ezt. Hozzáteszem, az hogy polgármester legyek, nem az én ötletem volt. Nagyon sokan megkerestek ezzel, pedagógusok, műszaki értelmiségiek és munkásemberek. Álmatlan éjszakákat okozott a döntés, de döntöttem, és akik ismernek, tudják, amit elhatároztam, azt végigcsinálom. Hozzáteszem, azok, akik esetleg rám szavaznak 2006-ban, valójában egy komolyan felkészült, szakmai alapokon működő csapatra fognak szavazni.
- Ez a csapat már létezik?
- Igen. Az SZDSZ mindig csapatban gondolkodott. Több külső szakember segíti a munkánkat, akik szimpatizálnak az elképzeléseinkkel.
- Hány rendes tagja van az alapszervezetnek?
- Tizennyolc.
- Nem osztotta meg őket nagyon az Ön jelölése?
- Az ellentét nem innen datálódik, hanem a 2002-es választás után kialakult helyzetből.
- Milyen helyzet alakult ki?
- A pártunk liberális, jobbra és balra is nyitott. Természetes, hogy akadnak véleménykülönbségek, sőt, azt hiszem, ez a fejlődés alapja.
- Milyennek képzeli azt a Százhalombattát, amelynek Ön lesz a vezetője?
- Első dolgom lesz, hogy a politikát tűzzel-vassal kiüldözöm az intézményekből. Politikai döntések helyett szakmai döntéseknek kell születniük. A revánspolitikát egyszer és mindenkorra be kell fejezni, az önkormányzati munka nem szólhat arról, hogyan tartsunk be az ellenzéknek. És nem csak hangoztatni szeretném, milyen fontos a civil kontrol. Meg fogom kérdezni a civil szervezetek véleményét.
- Most nem kérdezik meg?
- Nem tudom, hallgatnak-e rájuk.
- Szép, hogy száműzni akarja a politikát, különösen a büntetősdit, de ezeknek az elveknek erősen ellentmond az a gyakorlat, amit jelenleg folytat.
- 2006-ban húzok egy vonalat, és mindenki eldöntheti, hogy hova áll. Számomra egyetlen dolog lesz fontos, hogy a szakmáján belül nyújtsa a legjobbat a város érdekében. Hogy aztán otthon hogyan politizál, nem számít. És elfelejtjük a múltat. Valakinek el kell kezdeni megbocsátani.
- Éppen Ön lesz az?
- Én meg tudok bocsátani, de a halott édesapám már nem.
- Nemrég javasolta, hogy a város hozzon létre sportmúzeumot. Miből finanszírozná ezt?
- Ez olyan állandó kiállítás lenne, amely egyszeri beruházás révén valamelyik sportlétesítményünkben kapna helyet. Így a működtetése már nem kerülne pénzbe. Mielőtt beadtam a javaslatomat, több szakembert megkerestem, akik jónak találták az ötletemet. Battát pozitív értelemben először a sportnak köszönhetően kezdték emlegetni az országban. Úgy gondolom, vannak olyan eredményeink, hagyományaink, amiknek egy része sajnos, megszűnőben van – elég, ha a DESE-re utalok -, amelyek megérdemlik, hogy emléket állítsunk.
- Ön nagyon aktív, energikus közösségi ember. Mi az, ami leginkább motiválja ebben?
- Itt születtem, Battát a magaménak érzem. Nagyon bánt, hogy nem úgy irányítják a városomat, ahogyan az megérdemelné.