Mobiltelefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Kuti Erika rendőr százados, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója.
Amennyiben 39-essel kezdődő telefonszámról érkezik hívás, semmiképp se vegyük fel a telefont – tanácsolja. Hozzáteszi: ne is hívjuk vissza a számot, mert ha megtesszük, nem tudjuk megszakítani a kapcsolatot, és több ezer eurós költség jelenik meg a számlánkon. A másik kalóztelefonszám 4478-cal kezdődik, általában az esti órákban kezdeményeznek róla hívást, és ha nem vesszük fel a telefont, három-négy csörgés után le is teszik. Amennyiben visszahívjuk az ismeretlen telefonálót, ez húszezer forintnál is többe kerülhet.
Az internetezők gyakran találkoznak mostanában azzal az IQ teszttel, amelynek kitöltéséhez meg kell adniuk a mobilszámunkat. Ha megtesszük, kapunk egy sms-t, amely 1080 forintba kerül. Később kiderül, hogy ezzel – bár nem kértük - felvételt nyertünk a "dada" klubba, amelyért hetente 1080 forintot von le a rendszer a számlánkról. Elvben ki lehet lépni a klubból, a gyakorlatban azonban nem, mert az erre megadott telefonszám elérhetetlen.
A kalóztelefonok ellen csak úgy védekezhetünk, ha elővigyázatosak vagyunk. Ha ismeretlen számról hívnak bennünket, gondoljuk meg, érdemes-e felvennünk, a nem fogadott hívások visszahívásával pedig legyünk még óvatosabbak. A mobilszolgáltatók arra is biztosítanak lehetőséget, hogy az összes emeltdíjas szolgáltatást letiltsuk. Ezt a megoldást különösen gyermekeink mobiltelefonja esetében érdemes fontolóra vennünk, mert ezzel egyben a csak felnőtteknek szóló tartalomszolgáltatások hozzáférését is megakadályozzuk.

