A Fidesz-KDNP képviselő-csoportot elhatárolódásra, Miskei István képviselőt pedig lemondásra szólította fel a százhalombattai képviselő-testület szocialista képviselő-csoportja szeptember 30-i sajtótájékoztatóján.
Elsősorban arra reagáltak így, hogy Miskei István az előző testületi ülésen úgy fogalmazott: "egy akolba kellene terelni" a sérültekkel foglalkozó szervezeteket Százhalombattán. A szocialisták szerint a Fidesz-KDNP frakció kizárólag a politikai csatározás terepének tekinti a képviselő-testületi üléseket, amelyekre felkészületlenül érkeznek, és emiatt rendre elvéreznek a szakmai vitákban.
Szabó Attila szerint Miskei István hatalmi eszközökkel akadályozta meg a raggae fesztivál nyári megrendezését, most viszont tiltakozik egy számára kedves rockzenekar elmaradt koncertje miatt. A szocialisták szerint az intézményvezetőknek kell eldönteni, hogy hol milyen kulturális rendezvényre kerüljön sor.
Weller János Pátkai Zsolt véleményére reagálva kifejtette: aki nem ért egyet azzal, hogy a szakorvosi rendelőben patikát nyissanak, az nem a városban élők érdekeit képviseli, hiszen egy lázas, gyenge, mozgássérült embernek óriási könnyebbség, hogy nem kell külön utat megtennie a gyógyszerei kiváltása végett. Hozzátette: sajnálja a többi gyógyszertárat, amely emiatt nehéz helyzetbe kerül, de a piac dolga, hogy szabályozza a versenyt, ráadásul a működési engedély kiadása hatósági ügy, a testületnek csak elvi hozzájárulást kell adnia, amit májusban már meg is tettek.
Álszentnek nevezte Nagy Balázs képviselő nyilatkozatát, hogy nem ért egyet a deficites Batta-Invest kft ügyvezetőjének prémiumával, miközben fél évvel ezelőtt az akkor szintén veszteséges Promotion Service kft felügyelőbizottságának elnökeként ő maga tett javaslatot az ügyvezető jutalmazására. A Batta-Invest tíz éves működése alatt mindössze kétszer volt nyereséges, aminek nem az ott végzett munka minősége, hanem jellege az oka.
A szocialisták azt is furcsállják, hogy Szabó Zoltán az oktatási bizottság elnökeként azzal érvelt a fiúk részére biztosítandó HPV oltás ellen, hogy kevés pénz jut a tömegsportra, és nem elegendő az iskolai testnevelés órák száma. Futással nem lehet megelőzni a HPV fertőzést, a szakbizottság pedig korábban soha nem foglalkozott az iskolai testnevelésórákkal – fogalmazott Szabó Attila.
Újságírói kérdésre arról tájékozattak, hogy mivel a főtéri beruházás az uszodához hasonló konstrukcióban valósul meg, a beruházó Korshak Kft. egyik fele az önkormányzat tulajdonába kerül. Vezér Mihály polgármester javaslatára ebbe a cégbe integrálja az önkormányzat a helyi rendezvények szervezését, a szóvivői feladatokat, a Hotel Training és a Hírtükör működtetését, valamint a konferenciaközpont hasznosítását és az ott épült önkormányzati tulajdonú lakások értékesítését is.
A Fesztivál Balettal kapcsolatban Szabó Attila elmondta, a polgármester javaslata az volt, hogy az eredeti négy évről egy évre rövidítsék a támogatási szerződést, de a testület többsége ehelyett azt a javaslatot támogatta, hogy jogászok segítségével vizsgálják meg, miként lehetne a legkedvezőbb feltételek mellett elállni a tánccsoport támogatásától. Hozzátette: az önkormányzaton kívül álló okok miatt nem jöttek létre az eredetileg tervezett együttműködés feltételei, és képviselőcsoportja továbbra is úgy látja, hogy az értékes lett volna a város számára, és gazdagította volna a kulturális palettát.